Vivid - VirtueMart Template

Kilencszeresen körözött férfit fogtak el az edelényi rendőrök

A Miskolci Járásbíróság, továbbá a Szerencsi és az Encsi Rendőrkapitányság is körözte a Boldván kézre kerített személyt. A boldvai körzeti megbízott és járőrtársa június 29-én éjfél körül igazoltatta egy - a településen lassan közlekedő – autó vezetőjét és utasait, akik elmondták, hogy a falu melletti szőlőhegyre tartanak, ahol egy baráti összejövetelre hivatalosak.A rendőrök ezen állítás ellenőrzése, illetve a célba jutás elősegítése miatt elkísérték az autó utasait a megjelölt borházhoz. Itt már többen tartózkodtak, akiknek igazoltatása során kiderült, hogy az egyik aszalói férfit a Miskolci Járásbíróság, továbbá a Szerencsi és az Encsi Rendőrkapitányság is körözte lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetése, illetve összesen csaknem félmillió forint pénzbüntetés meg nem fizetése miatt. A férfit a rendőrök elfogták és előállítását követően őrizetbe vették.

Semmelweis, a magyar példakép

A Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben Június 29-én tartották meg a magyar egészségügy napját, hivatalos nevén a Semmelweis-napot. Az országosan július 1-én megtartott munkaszüneti nappá nyilvánított ünnepnappal az egészségügyi dolgozók munkáját szeretnék elismerni és tiszteletüket kifejezni irántuk.

Bővebben: Semmelweis, a magyar példakép

Kolompos tábor történelmi környezetben

Kolompos táborba várták az érdeklődőket június 27. és július 3 között Szerencsen, amelyen olyan családok vesznek részt, ahol a szülők a magyar nép szokásaival való megismerkedést már fiatal korban fontosnak tartják. A többnapos eseménysorozat ideje alatt megélénkül az élet a kollégiumban és a Rákóczi-várban egyaránt, ahol szülő és gyermeke együtt sajátítja el a magyar nép kulturális értékeit.

Bővebben: Kolompos tábor történelmi környezetben

Tárogató koncert a Rákóczi-várban

Koncertet adott a szerencsi származású Erdő Zoltán, tárogatóművész és Lisztes Jenő, cimbalomművész a szerencsi Rákóczi-vár udvarán június 28-án este. A hangverseny a „Rákócziak nyomában” koncertsorozat részét képezte, amelynek apropóját a megreformált tárogató születésének 125 éves évfordulója adta.

Bővebben: Tárogató koncert a Rákóczi-várban

Éremátadás a szerencsi labdarúgóknak

Érmeket és okleveleket vettek át június 29-én délután a Szerencs Városi Sportegyesülete Labdarúgó szakosztályának játékosai a megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság Keleti csoportban elért második helyezésért, valamint a megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportban elért harmadik helyezésért. A sportolókat az elmúlt időszak kiváló sportteljesítményeikért jutalmazták érmekkel, és oklevéllel, amelyet Tatárka József, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei igazgatóság elnökének aláírása fémjelzett. Az elismeréseket Nyíri Tibor, polgármester adta át a focistáknak. A város első embere üdvözölte a játékosokat a polgármesteri hivatal tanácskozó termében, majd beszédében kiemelte azt, hogy annak a csapatnak van jövője, amelyik rendelkezik megfelelő utánpótlással. Hozzátette, hogy a helyiek szeretik a labdarúgást, amely ugyanakkora örömet okoz számukra, mint a sportolóknak.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 7

Yesterday 550

Week 822

Month 2595

All 690426

Currently are 65 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions