Vivid - VirtueMart Template

Babfesztivál Monokon

A Szerencsi Művelődési Központ dolgozói is részt vettek a VIII. Monoki Babfesztivál főzőversenyén. A verseny során számtalan ételkülönlegességet kóstolhattak meg a résztvevők.

Bővebben: Babfesztivál Monokon

Aratónap Gesztelyen

Két év kényszerszünetet követően július 9-én került ismét megrendezésre az Aratónap Gesztelyen. A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola udvarán megtartott rendezvényen megannyi színes program biztosította a jókedvet és a szórakozást.

Bővebben: Aratónap Gesztelyen

Megújult úton Taktakenéz térségében

A Tokaj-Taktaharkány összekötő út több mint 1 kilométeres szakaszán valósulhatott meg átfogó felújítás. A beruházás során a szükséges helyeken lokális pályaszerkezet cserét követően két réteg aszfalttal megtörtént a teljes szakaszasz burkolatának felújítása, nemesített padka kivitelezése és az árok helyreállítása. A szakemberek tartós burkolati jeleket festettek fel, valamint útszélességjelző oszlopok is ki lettek helyezve, mely az esti időben és rossz látási viszonyok esetén segíti a biztonságos közlekedést.

Jótékonysági koncert Bekecsen

Jótékonysági koncertet tartottak a bekecsi Művelődési Ház udvarán június 8-án este. A befolyt összeget Gréz Lajosnak ajánlják föl, akinek taktaharkányi otthonát tűz pusztította. Az eseményen fellépett Budai Vivien, aki a KIVI zenekar egyik tagja. A koncerten fölcsendültek többek között Ismerős arcok és Omega számok is. A programra számtalan vendég érkezett, akiket hagymás-zsíros kenyér és többfajta ízű szörp várt, amit a bekecsi önkormányzat biztosított.

Bővebben: Jótékonysági koncert Bekecsen

Állatkerti helyzetjelentés a hőségben

Az elmúlt időszak kánikulája nemcsak az emberi szervezetét terhelte meg, hanem az állatok is szenvedtek a hőségtől. Igaz ez a vadasparkok lakóira is, ahol megtalálhatóak a forróságot jól tűrő állatfajok mellett olyanok is, amelyeknek komoly kihívást jelent a meleg nyári idő. Veress Tamás, a Miskolci Állatkert gyűjteményvezetője elárulta, hogy számtalan apró trükkel igyekeznek elviselhetőbbé tenni az állatok számára a nagy meleget.

Bővebben: Állatkerti helyzetjelentés a hőségben

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 202

Yesterday 265

Week 467

Month 2240

All 690071

Currently are 93 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions