Vivid - VirtueMart Template

HÉTVÉGI ÓRAÁTÁLLÁS A MÁV-NÁL

Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja. Az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, ezért 60 perccel később érkeznek az óraigazítás utáni állomásra. Az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indítják el.

A PAPÍRALAPÚ IRATOK KEZELÉSE

Az új típusú koronavírus a fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a kézre kerülhet, majd az arc, a szem, a száj, az orr érintésével bejuthat a szervezetbe. Jelenleg nem ismert, hogy pontosan mennyi ideig marad fertőzőképes a vírus a különböző felületeken, ezért az általa okozott légúti fertőzés megelőzése és a betegség tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a rendkívüli törvénykezési szünet idejére a bíróságokon különleges iratkezelési szabályok kerültek bevezetésre. A postán és a kézbesítő útján kézbesített, illetve a bíróság gyűjtőládájában elhelyezett és átvett iratok az érkezés dátumának feltüntetését követően papírzsákba vagy papírdobozba kerülnek elhelyezésre. Az iratokat tartalmazó papírzsákot, illetve papírdobozt le kell zárni (iratkarantén), azok felbontására hét nap eltelte után kerülhet sor, majd az iratokat haladéktalanul az iratkezelést végző irodához kell eljuttatni. Az iratkaranténban elhelyezett iraton az iktatáskor a papírzsákon vagy papírdobozon rögzített érkezési dátum kerül feltüntetésre. A rendkívüli ítélkezési szünet ideje alatt halaszthatatlan ügyintézés alá tartozó ügyek iratkaranténba nem helyezhető iratai elkülönített helyiségben, kizárólag erre a célra biztosított lapolvasóval kerülnek digitalizálásra. A bírósághoz fordulás az elektronikus csatornákon zavartalanul biztosított, azonban az elektronikus kapcsolattartás nem az e-mail útján történő kapcsolattartást jelenti. A peres, illetve nemperes eljárásokban email útján előterjesztett beadványokhoz joghatály nem fűződik.(Kép:Illusztráció)

ÚJABB INTÉZKEDÉSEK, RENDELETEK

Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfót tartott március 26-án. Március 27-én lejár az egyetemek zárásáról szóló rendelet, ezért a fenntartókat arra kérték, hogy március 30-31re rendeljenek el szünetet. Az óvodák és a bölcsődék esetén pedig szintén a fenntartó rendeljen el szünetet. A határzár lejárása esetében, pedig a belügyminiszter saját hatáskörben elrendeli a határellenőrzést a schengeni belső övezetben. A miniszter beszédében kiemelte, hogy lassan át fogunk lépni a tömeges megbetegedések időszakába. Az intézkedéseket azonban a kormány úgy ítélte meg az ülésén, hogy időben meghozta. Az eszközbeszerzésekkel kapcsolatban a legfontosabb a lélegeztetőgépek beszerzése, de a szabad piac jelenleg szabad rablásra hasonlít. A védekezés költségeiről elmondta, hogy erre több mint 100 milliárdot költöttek, de újabb százmilliárdokat kell majd költeni. A fertőzöttekről elmondta, hogy 80-90 százalékuk tünetmentes hordozó, kevés az olyan eset, ahol a koronavírus az elsődleges halálok, a legtöbb esetben csak mellékbetegség. Az állam- és kormányfői találkozó egyetlen pontja a koronavírus március 26-án. Az online találkozón a magyar indítvány az lesz, hogy vámmentesen lehessen behozni az EU-ba a védőeszközöket az unión kívülről. A miniszter elmondta, hogy 2021. január 1-jétől a törlesztőrészletek nem emelkedhetnek, akkor sem, ha valaki most nem törleszt, csak a futamidő hosszabbodik. A kormány úgy számol, ezzel 3000 milliárd forint marad a magyar családoknál.

A BEZÁRTSÁG HATÁSAI KORONAVÍRUS IDEJÉN

Néhány hónappal ezelőtt még el sem tudtuk képzelni azt, hogy otthonról dolgozzunk, vagy éppen csak a virtuális térben találkozhatunk szeretteinkkel, barátainkkal. Több helyen hatósági karantént rendeltek el, ahol még nem, ott is elkezdődtek az önkéntes karanténok, a közösségektől való visszavonulás. Ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy ne tudjon korlátok nélkül és pusztító gyorsasággal terjedni a járvány. Azonban arról se feledkezzünk meg meg, hogy milyen hatással lehet az emberek mentális egészségére a bezártság. Az emberek tömegesen néznek szembe azzal a ténnyel, hogy gyakorlatilag megszűnik a társasági életük. Az egyének maguk is tehetnek azért, hogy otthon megőrizzék mentális egészségi állapotukat. A WHO jelentése szerint, a kormányzatok például azzal csökkenthetik a bezártsággal járó stresszt, hogy hatékonyan kommunikálják a karanténintézkedéseket, igyekeznek minimalizálni az időtartamát és biztosítják a készleteket.(Kép:Illusztráció)

MINDENKINEK TÁMPONT A TERVEZET

Az őstermelők, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Május 20-áig mindenkinek ki kell egészíteni a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 19SZJA nyomtatványt. Az őstermelőknek, az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak az adóbevallási tervezet egy ajánlat, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni az őstermelői, az egyéni vállalkozói, más a tervezetben nem szereplő jövedelmi adatokkal. Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele tavaly nem volt több mint 600 ezer forint és más bevallásköteles jövedelme sem volt, akkor bevallást sem kell benyújtania. A NAV az adóbevallási tervezet összeállításához a kifizetők, munkáltatók által beküldött adatokat használta fel. Mivel a nem kifizetőtől származó bevételek, jövedelmek, valamint a mezőgazdasági őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók tevékenységéhez kapcsolódó bevételek, költségek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában, így azokat az adóbevallási tervezet nem tartalmazza, csak ajánlatként segít a bevallás elkészítésében. Ha a mezőgazdasági őstermelő, az áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy az egyéni vállalkozó nem módosítja az adóbevallási tervezetét, vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV május 20-a után kéri a hiány pótlását, amire tizenöt napos határidőt ad.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 217

Yesterday 294

Week 2002

Month 7669

All 681671

Currently are 183 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions