Vivid - VirtueMart Template

RENDŐRKÉZEN AZ ÁRAMTOLVAJ

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Sz. Tamás 41 éves miskolci lakossal szemben. A férfi 2015. január 7-e és 2019. március 28-a közötti időszakban az avasi lakótelepen található otthonában jogosulatlanul használta a villamos energiát, amellyel a szolgáltató részére több százezer forint kárt okozott. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

EGYESÜLNEK A HÁZIORVOSOK

A koronavírus járvány a miskolci háziorvosokat és házi gyermekorvosokat is kemény helytállásra készteti. A megyeszékhelyen nincsen ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. A háziorvosok az „első vonalban ”tevékenykednek, fokozattan ki vannak téve önmaguk is a fertőzésveszélyének a rendelőkben, az egészségügyi szakdolgozókkal együtt. A 65 év feletti orvosokra ez még inkább érvényes, éppen ezért a Háziorvosi Egyesülés, a Praktizáló Orvosok Szövetségével (POSZ) és a Gyermek Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szövetségével (GYAPOSZ) együttműködve megoldotta mindazok helyettesítését, akik ezt jelezték. Minden háziorvosi rendelőben jelen helyzetben maximálisan igyekeznek a szükséges ellátásokat és intézkedéseket meghozni, de a telefonon történő kommunikáció tízszeresére növekedett az utóbbi napokban. A jelen járványügyi helyzetben azonnali, soron kívüli ellátást csak az életveszélyes vagy maradandó egészségkárosodást feltételező helyzetekben lehet biztosítani, együttműködve a B.-A.-Z. Megyei Kórházzal.

NÉHÁNY KIVÉTELLEL SZÜNETEL A NEMZETKÖZI VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS

Az Európában kialakult járványügyi és veszélyhelyzetre való tekintettel néhány magyar-osztrák határállomás kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás. A legfrissebb változás, hogy március 20-tól a szerb vasút a kelebiai határállomásnál felfüggeszti a személyszállítást. A nemzetközi járatokat a magyarországi szakaszokon pótolja a vasúttársaság, a határállomások és a belföldi végállomások között közlekednek a vonatok. A belföldi vonatforgalomban a MÁV hálózatán nincsenek menetrendi korlátozások a járványügyi helyzet miatt. Ausztriával a vasúti összeköttetést a MÁV hálózatán Hegyeshalomnál még fenntartják. Az osztrák vasútvállalat, az ÖBB a GYSEV hálózatán Szentgotthárd és az ausztriai Fehring, illetve Jennersdorf között már felfüggesztette a közlekedést. Ausztrián át Németország és Magyarország között is üzemel a vasúti személyszállítás, a railjetek és a többi nemzetközi járat közlekedik (a Budapest–Hamburg viszonylatú Hungária EC és a Budapest–Berlin viszonylatú Metropol EuroNight kivételével), de a határellenőrzések miatt 20-40 perccel megnőhet a menetidő. A soproni állomást érintő nemzetközi forgalomban továbbra sincs változás, a vonatok menetrend szerint közlekednek Bécs és Bécsújhely, valamint Sopronkeresztúr irányába. Szintén menetrend szerint közlekednek a Fertőszentmiklós állomásról induló és oda érkező nemzetközi személyvonatok. A szomszédos országok közül Szlovákia, Ukrajna, Románia, Horvátország és Szlovénia vasúti határállomásain már az elmúlt napokban leállították a nemzetközi személyszállító vonatok közlekedését. Külföldről nem magyar állampolgárok, illetve állandó magyar lakóhellyel nem rendelkező utasok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be. Kiutazás esetén a szomszédos ország belépési engedélye a mérvadó. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, a külföldi vasúttársaságok által meghozott vagy kilátásba helyezett intézkedések miatt a MÁV-START kezelési költség nélkül visszatéríti az április 11-ig érvényes nemzetközi jegyek árát célországtól függetlenül. (Forrás: MÁV)

VÁLTOZIK AZ ADÓK BEFIZETÉSÉNEK HATÁRIDEJE

Késedelmi pótlék nélkül lehet befizetni a helyi adókat az eredeti, március 16-i határidő helyett március 31-ig Miskolcon. Az intézkedés az iparűzési adót, a gépjárműadót és az építményadót érinti. A helyi adókkal kapcsolatos csekkeket a megszokott időponthoz képest valamennyi megyeszékhelyen néhány napos késéssel postázták. Ennek az volt az oka, hogy a gépjárműadóval, építményadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszer, amelyet nem az önkormányzat, hanem a Magyar Államkincstár működtet, túlterheltség miatt nem tudta időben ellátni a feladatát. A késedelmi pótlék összegét a központi rendszer automatikusan számítja ki, kiszabására jogszabályok kötelezik az önkormányzatot, ezek módosítása pedig jelen pillanatban kormányzati hatáskör. Miskolc önkormányzata azonban a kialakult járványhelyzetre tekintettel kezdeményezte, hogy tolják ki a pótlékmentes befizetés határidejét, ami így az eredeti, március 16-i időpont helyett március 31-re módosul. Eddig a határidőig mindenki késedelmi pótlék nélkül fizetheti be a helyi adókat.

A TANKCSAPDÁTÓL A DIGITÁLIS OKTATÁSON ÁT A MISÉIG

A magyarországi helyi televíziók továbbra is friss hírekkel látják el az embereket, emellett sok településen a helyi közélet szervezőivé is váltak. A koronavírus-járvány miatt óráról órára egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be az országban, közintézmények zárnak be, üzemek állítják le a termelésüket. A veszélyhelyzet természetesen a magyarországi helyi televíziók működésére is komoly kihatással jár. A helyi televíziós műhelyek a járvány továbbterjedésének megakadályozására azon kollégáiknak, akiknek a munkakörük ezt lehetővé teszi, engedélyezték az otthoni munkavégzést, ugyanakkor nem feledve a legfőbb feladatukat; a helyi közösségek tájékoztatását, továbbra is ott vannak a „frontvonalban”. Manapság, amikor az álhírek olyan gyorsan terjednek, mint egy járvány, a helyi közösségeknek szükségük van arra a megbízható hírforrásra, amit ismernek és elismernek; a helyi médiára. A stábok segítik tájékozódni az embereket arról, milyen óvintézkedéseket tehetnek meg, hová vihetik ügyeletbe a gyermekeiket, ha felügyeletükről a munkájuk miatt nem tudnak gondoskodni, milyen formában segíti az önkormányzat az időseket, hogyan szervezik meg továbbra is a rászoruló gyerekek közétkeztetését, kiket fogad, milyen műtéteket végez el a helyi kórház. A helyzet egészen különleges együttműködéseket is szül. A Tankcsapda zenekar egy szórakozóhelyen adott volna „zárt kapus” koncertet, amit az interneten közvetített volna, ám az azóta életbe lépő korlátozások miatt a vendéglátóhelyen ilyen koncertet sem lehetet megtartani. Lukács Laciékat ezért a Debrecen Televízió „fogadta be. A több mint kilencven helyi televíziós műhelyt tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete megkeresésére Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke jelezte, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt elfogadják, ha a helyi tévék a nézők érdekében eltérnek a szigorú szabályoktól, s egyben köszönetet mondott az újságíróknak a szolgálatukért. Ahogy szinte minden szektorban, úgy a helyi médiában is komoly anyagi károkat okoz a járvány, lévén a helyi televíziók jelentős reklámbevételektől esnek el. A Helyi Televíziók Országos Egyesülete ugyanakkor abban bízik, a helyi televíziók erőn felüli munkája megkapja azt az elismerést, ami az életben maradást jelenti majd ezen szerkesztőségeknek is.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 448

Yesterday 973

Week 4815

Month 13801

All 672912

Currently are 109 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions