Vivid - VirtueMart Template

Nyáresti klasszikusok Szerencsen

Hangulatos nyáresti koncerttel várta az érdeklődőket augusztus 14-én Szerencsen a Budafoki Dohnányi Zenekar, Az idén 30. születésnapját ünneplő Zempléni fesztivál produkciójaként színpadra állított szimfonikus zenekar Mozart F-dúr divertimentoját és Vivaldi Négy évszak című klasszikusát szólaltatta meg a Rákóczi-vár udvarán. A hangverseny karmester nélkül, Berán Gábor koncertmester irányításával és szólójátékával valósult meg.

Bohém dzsessz Tarcalon

Az eMeRTon-díjas kecskeméti zenekar, a Bohém Ragtime Jazz Band adott koncertet augusztus 14-én Tarcalon, a 30. Zempléni Fesztivál keretében. A felújított Rákóczi-szüretelőház boltíves rendezvényterében megtartott hangversenyen a klasszikus dzsessz időtlen remekeiből hallhatott válogatást a közönség.

Harmadik Nordic Walking Hétvége Abaújszántón

Ötödik születésnapját ünnepli a Kezdjetek El Élni Egyesület. Az alapítók és a vendég Nordic Walking csoportok 3 napos programon vesznek részt Abaújszántón és környékén. Az augusztus 13-ai megnyitón Sáfián Ádám Abaújszántó község polgármestere köszöntette a jelenlévőket, majd Antal Jánosné a Kezdjetek El Élni Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet. Az Imperiál rendezvényházhoz közeli út mellett fákat ültettek el az esemény és a támogatók tiszteletére, ami után dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte az egyesület tagjait és a vendégeket. A hétvégén Nordic Walking versenyt, múzeumlátogatást, szakmai bemutatókat és táncházat is rendeznek az ide látogatóknak.

Fogatok versenyeztek Mádon

Fogatok versenyeztek Mádon Negyedik alkalommal rendezték meg a Mádi Fogathajtó Versenyt, amely egyben az országos viadal megyei döntőjének is helyt adott. A Bihari Lovaspályán, augusztus 14-én megtartott kétfordulós megmérettetés ünnepélyes megnyitóval kezdődött, köszöntő beszédet mondott Tatárka József, Mád polgármestere és Demeter Ervin, egykori miniszter. A verseny utáni eredményhirdetést követően látványos fogatkarusszel szórakoztatta a nézőket.



Eredmények:
EGYESFOGATOK - 1. helyezett: Vámosi Balázs Péter, Nyírteleki Lovas-Barátok SE.
KETTESFOGATOK - 1. helyezett: Fridel Balázs Norbert, Boldizsár Lovastanya E; 2. helyezett: Szilágyi Ádám, Nyírteleki Lovas-Barátok SE; 3. helyezett: Bihari Viktor, Boldizsár Lovastanya E.
PÓNIFOGATOK - 1. helyezett: Kiss Mihály, Nyírségi Lóteny. Egy.; 2. helyezett: Szunyogh Bence, Balogh Liget LK.
D-KATEGÓRIA (rajtengedéllyel nem rendelkező versenyzők) - 1. helyezett: Dragovácz Nikolett; 2. helyezett: Pazurik Csilla; 3. helyezett: Skarupa Eszter.
MEGYEI DÖNTŐSÖK - 1. helyezett: Bihari Viktor, Boldizsár Lovastanya E; 2. helyezett: Fridel Balázs Norbert, Boldizsár Lovastanya E; 3. helyezett: Skarupa Géza, Boldizsár Lovastanya E.

Büntetővégzés életveszélyt okozó testi sértés miatt

A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki beismerte az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetését. A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 májusában Alsózsolcán gyalogosan közlekedett több családtagjával, miközben egy korábbi konfliktusból eredően szóváltásba keveredett az ittas állapotban lévő sértettel. A sértett hirtelen ököllel arcon ütötte a vádlottat, aki védekezésképpen visszaütött, ebből kölcsönös verekedés alakult ki a két férfi között. A vádlott egy tompább élű, 48 centiméter pengehosszúságú macsétával (bozótvágó késsel) közepes erővel ráütött a neki éppen háttal álló sértett fejére, melynek következtében annak koponyája 15 centiméter hosszan széthasadt, illetve betört. A sértett a hátsó koponyaterületen törést, valamint koponyaűri vérzéseket szenvedett el, utóbbiak egyben közvetett életveszélyes állapotot is eredményeztek. Erősebb ütés, a bozótvágó mélyebbre hatolása esetén az agyállomány direkt roncsolódása következhetett volna be, amely akár halálos kimenetelű sérülés lehetett volna. Agyállományi sérülés esetén maradandó fogyatékosság is kialakulhatott volna. A bíróság a vádlottal szemben 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetővégzés jogerős.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 639

Yesterday 454

Week 3998

Month 9444

All 991764

Currently are 136 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions