Vivid - VirtueMart Template

Oszlopnak csapódott az ittas sofőr és utasa

Oszlopnak csapódva állt meg az az autó, aminek vezetője ittasan vezetett, és jogosítvány nélkül. A szerencsi közúti közlekedési balesetben a sofőr súlyosan, míg utasa könnyebben megsérült. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 22 éves rakamazi férfival szemben. A gyanúsított november 20-án 4 óra 50 perc körül Szerencsen úgy vezetett egy autót, hogy azzal a kanyarban kisodródott és oszlopnak csapódott. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszt pozitív értéket mutatott, továbbá az adatok ellenőrzése során az is kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A hatóság így vele szemben szabálysértési eljárást is indított. A kocsi üzembentartója az autóban utazott, a 23 éves férfival szemben a rendőrség járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

Rendkívüli rendelésváltozások a Szerencsi Rendelőintézetben

Az elmúlt időszakban a COVID-19 vírusjárvány erősödése-, valamint a november 22-28-a közötti kórházi oltópontokra szervezett oltási akcióhét -amiben a szerencsi rendelőintézet orvosai és szakdolgozói közül Miskolcon többen részt vesznek - miatt a szerencsi rendelőintézetben a 47.héten az egészségügyi ellátásban az alábbi változások várhatók.
2021. november 22. (hétfő) :
Urológiai, szemészeti és bőrgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 23. (kedd) :
Urológiai, szemészeti, belgyógyászati és bőrgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 24. szerda) :
Belgyógyászati és tüdőgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 25. (csütörtök):
Ortopédiai, szemészeti és sebészeti szakrendelés elmarad.
2021. november 26. (péntek):
Ideggyógyászati, nőgyógyászati, sebészeti szakrendelés elmarad.
Allergológia szakrendelés határozatlan ideig szünetel.
A rendelőintézet vezetősége ezúton is köszöni a betegek megértő együttműködését!

Megújul a Szerencsi Rendőrkapitányság épülete

Az elmúlt 2 évben Szerencsen, pályázati forrásoknak köszönhetően több középületet is felújítottak. Idén a Szerencsi Rendőrkapitányság épületén energetikai korszerűsítést valósítanak meg, amely a nyílászárók cseréjét, a külső falak szigetelését, a fűtési rendszer és az elektromos hálózat korszerűsítését szolgálja. A hivatali helyiségek belső festését, mázolását és az elhasználódott irodabútorok cseréjét nem tartalmazza a projekt, ezért Szerencs Város Önkormányzata nevében Nyiri Tibor, polgármester ígéretet tett arra, hogy előzetes egyeztetés és költségbecslést követően a képviselő-testület elé terjeszti a támogatás lehetőségeit.

Szén-monoxid érzékelő a nagycsaládosoknak

Ötszáz darab szén-monoxid érzékelőt ajándékozott november 19-én az OPUS TIGÁZ Zrt. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete képviselőjének annak érdekében, hogy növelni tudják a családok otthonainak biztonságát a fűtési szezon beköszöntével. A helyszín szomorú kapcsolódást jelent az eseményhez, hiszen korábban már beszámoltunk arról, hogy idén februárban két ember veszítette életét a városban szén-monoxid mérgezés miatt, az ő háztartásukban a nyílt égésterű gázkazán volt az elsődleges kockázati tényező. A szén-monoxid mérgezés veszélyeire és a megelőzés fontosságára az OPUS TIGÁZ Zrt., Magyarország legnagyobb vezetékes földgázelosztója is szeretné felhívni a figyelmet. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője elmondta azt, hogy személyes kapcsolódásom miatt, képviselőként a szerencsi polgárok támogatását kiemelt feladatomnak tekintem. Örömmel fogadtam, amikor felmerült annak lehetősége, hogy az OPUS TIGÁZ Zrt.-vel és a NOE-val közösen tehetünk a környék nagycsaládosainak biztonságáért.” – jelentette ki Koncz Zsófia, a terület országgyűlési képviselője. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében Kardosné Gyurkó Katalin vette át az eszközöket, aki példaértékűek nevezte az OPUS TIGÁZ Zrt. kezdeményezését a családi otthonok, az emberi élet megóvása érdekében.

November végén még elszállítják a zöldhulladékot

A BMH Nonprofit Kft. 2021-ben november 30-ig végzi a házhoz menő hulladékgyűjtést. A szolgáltató tájékoztatja a lakosságot, hogy zöldhulladék gyűjtést november 30-ig végzi. A hónap hátralevő részében kizárólag begyűjtés történik, zsákpótlás már nem. Ügyeljenek arra, hogy a zsákokba és a gyűjtőedényekbe kizárólag zöldhulladék kerüljön, amennyiben a szállítást végzők az edényekben, vagy a zsákokban háztartási, vagy egyéb odavaló anyagot találnak, akkor azokat nem szállítják el. Azt ki kell emelni, hogy a szolgáltatási területen található hulladékudvarokba negyedévente 250 kilogramm nem veszélyes hulladék szállítható be ingatlanonként. Az elszállítás időpntjáról a www.bmhnonprofit oldalon a 2021. évi hulladéknaptárból tájékozódhatnak.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 315

Yesterday 528

Week 2746

Month 16416

All 864958

Currently are 56 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions