Vivid - VirtueMart Template

Adventi villamosozhatunk a közelgő ünnep alkalmából

2021-ben is elindult az ünnepi díszbe öltöztetett miskolci Adventi Villamos, amit 10 éve díszítenek fel a város közlekedési vállalatának dolgozói. A szerelvény évente megújul, új látványelemekkel gazdagodik. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike. A miskolci adventi villamoson a hagyományos miskolci vonaljeggyel vagy bérlettel lehet utazni és a Tiszai pályaudvar-Felső-Majláth útvonalon közlekedik.

Mikulás nap a Bocskaiban

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban december 3-án Szent Miklósra emlékeztek meg, valamint adventi lelki percekre készülődtek a tanulók. A bejáratnál a Mikulás a tanulókat egy szaloncukorral ajándékozta meg. Az adventi műsort a 10. osztályosok adták, majd az osztály képviselője gyújtotta meg a koszorún a második gyertyát. Pintét Bálint, káplán Kalkuttai Szent Teréz jó cselekedeteiről osztotta meg gondolatait. Ezután a piros-fehér ruhás végigjárta az osztálytermeket, majd felolvasta a diákok által írt üzeneteket társaiknak. A fehérszakállú az osztálytermekben minden tanulónak szaloncukorral kedveskedett.

Közmeghallgatás Mezőzomboron

Mezőzombor Község Önkormányzata közmeghallgatást tartott december 1-jén a helyi közösségi házba. Az eseményre szívesen láttak minden mezőzomborit és a helyben érdekelt szervezetek, mint a Borsodvíz Zrt. vagy éppen a rendőrség képviselőit. A közérdekű lakossági fórum keretében a község polgármestere, Radó Béla tájékoztatta az érdeklődőket az elmúlt évek jelentősebb eseményeiről, valamint az elnyert és megvalósított pályázatokról. A település első embere kihangsúlyozta azt, hogy 2 milliárd forinttal nőtt az önkormányzat vagyona, amelyből beruházásokat, fontos fejlesztéseket valósítottak meg. Ezt követően Radó Béla, a település vezetője a jövőbeli tervekről osztotta meg gondolatait, aki beszédében kiemelte, hogy belterületi kerékpárút kialakítására, 7 belterületi út aszfaltozására, óvodai játékok beszerzésére nyertek forrást. Elhangzott az is, hogy januárban elhelyezik a bölcsőde alapkövét, majd ezután elkezdődhet az intézmény építése, amelyet nagyon várnak. A közmeghallgatás végén az érdeklődők elmondhatták a problémáikat a polgármesternek, aki részletes magyarázatot és bizonyos esetekben megoldást is felvázolt a gondok kezelésére.

Kérések és kérdések az ondi lakossági fórumon

Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete december 1-jén délután az ondi Idősek klubjában közérdekű lakossági fórumot tartott. Nyiri Tibor, polgármester üdvözölte a helyieket, majd beszámolt az elmúlt időszakban végzett munkáról, beruházásokról, elnyert pályázatokról, valamint az önkormányzat intézményeinek munkájáról. A jövőbeni fejlesztések tervei között szerepel többek között a Keleti Ipari Park fejlesztése, a Hotel Huszárvár megújítása, a dűlőutak további folytatása. Ondon több új kezdeményezést szeretne az önkormányzat megvalósítani, mint például az újszülöttek nevével ellátott fák ültetését, elszármazottak, szomszédok találkozóját, Ond vezér napját, régmúlt idők népszokásainak felelevenítését, idősek és fiatalabb generációk beszélgetését, valamint a pünkösdi játékok a hagyomány jegyében elnevezésű rendezvényt megvalósítani. A beszámoló után a helyiek feltehették azokat a kérdéseiket, amelyek a városrészben élőket érinthetik. Az egyik ondi lakos az óvoda épületének funkciójáról kérdezte a városvezetőt. Nyiri Tibor a kérdésre válaszul közölte, hogy úgy tervezik, hogy az orvosi rendelő a hátsó részben kapna helyet, az első részben pedig a helyi Idősek Klubja dolgozói és tagjai költözhetnének be. A lakosság kérésére az épületben egy olyan szobát is berendeznének, amiből Ond történelmét, régi használati tárgyait, fotóit is meg lehetne majd tekinteni. Arra is kérték a helyiek Nyiri Tibor, hogy Ond is kapjon virágokat a frekventált helyekre.

Faültetéssel a környezettudatosságért

Szerencs Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Országos Fásítási Programra, amelynek segítségével december 3-án délelőtt 15 darab magas kőrist ültettek el a Tatay Zoltán ifjúsági Sporttelepen. Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára is részt vett az eseményen, aki beszédében kiemelte, hogy a klíma- és a környezetvédelem és az ilyen akciók hozzájárulnak az élhető települések kialakításához és a környezet-és klímavédelemhez. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője és Nyiri Tibor, polgármester nagy örömmel ültették el a fás szárú növényeket a családok és a gyerekek által kedvelt és frekventált helyen. A fa a jövőt jelképezi, amelynek jótékony hatásait leginkább az unokáink fognak élvezni.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 339

Yesterday 528

Week 2770

Month 16440

All 864982

Currently are 78 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions