Vivid - VirtueMart Template

A megye TOP 100 vállalkozását díjazták

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal B.-A.-Z. Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint az Észak-Magyarország napilap közreműködésével a hagyományokhoz híven ünnepélyes keretek között mutatták be a megye száz legjelentősebb vállalkozásának összesített adatait tartalmazó kiadványt november 12-én a DVTK Stadion VIP termében. Az ünnepi esemény keretében adták át a Gazdasági Díjat, amit minden évben az a vállalkozó kap meg, aki példaértékű munkát végez és fel tud mutatni olyan foglalkoztatási értéket, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyének sokat jelent. A zsűri döntése alapján idén a Colas Északkő Bányászati Kft. kapta ezt a rangos elismerést. Az eseményen részt vett többek között Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről számolt be, amely érinti a kis-és közepes vállalkozásokat.

Márton napi programok a Bolyaiban

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai Szent Márton napja alkalmából Liba galibán vettek részt, november 11-én délután. Az oktatási intézmény aulájában az alsós tanulókat Gaszperné Tilman Edina, igazgató üdvözölte, aki röviden ismertette a nap programját, a feladatokat és az ünnepkörhöz kapcsolódó történetet és hagyományokat. Ezután az osztályközösségek közösen keltek útra, hiszen érdekes, játékos feladatokat kellett a növendékeknek megoldani az ünnepkörhöz kapcsolódóan.

Ítélet a szerencsi halálos gázolás ügyében

A Szerencsi Járásbíróság november 11-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018. november 19-én Szerencsen okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a Gyár úton közlekedett autójával a megengedett 50 km/h-ás sebességet túllépve. A kijelölt gyalogos átkelőhely felé haladva a jármű körülbelül 70 km-es óránkénti sebességét nem mérsékelte és nem észlelte az úttesten szabályosan átkelő asszonyt, akinek nem biztosított elsőbbséget. A vádlott az autó jobb első részével elütötte a sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, kifogástalan közlekedési előéletét és beismerő vallomását, míg súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlott több közlekedési szabályt is megszegett. Az ítélet jogerős.

Összeírás a mezőgazdaságban

Dr. Krajnyák Rita, Szerencs város jegyzője ezúton is tájékoztatja a lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021” elnevezéssel Szerencsen is adatfelvételeket végez. Az adatfelvétel Országos Statisztikai Adatfelvételi Program szerinti nyilvántartási száma: 2219. Az adatfelvétel célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU, továbbá a gazdálkodóknak, amihez az érintettek részvételükkel és a pontos adatszolgáltatással nagyban hozzájárulnak. A felvétel nem teljes körű, a minta kiválasztása matematikai-statisztikai módszerrel történt, a válaszadás azonban a kijelölteknek kötelező.Valamennyi érintettnek biztosított az online kitöltés lehetősége 2021. november 15. és november 25. között, amely időszak alatt az adatszolgáltatók a számukra legalkalmasabb időben teljesíthetik kötelezettségüket. Erről e-mailben vagy postai úton kapnak értesítést. Akik nem ezt választják, azokat személyesen keresik fel az összeírók 2021. november 26. és december 15. között.

Elásták a csempész cigit

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai zöldhatár-ellenőrzésen 11 500 doboz adózatlan cigarettát találtak. A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen tartottak zöldhatár-ellenőrzést Kispaládnál, amikor egy bokros, fás területen földmunkák nyomaira bukkantak. A terepkutatáson fatörzsekkel, ágakkal és aljnövényzettel eltakart földalatti üregekben 11 500 doboz, csaknem 21 millió forint értékű adózatlan dohányt találtak, és két személyt elfogtak. A NAV munkatársai költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek, a füstölnivalót pedig lefoglalták.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 285

Yesterday 528

Week 2716

Month 16386

All 864928

Currently are 73 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions