Vivid - VirtueMart Template

Nyílt nap a Miskolci Rendvédelmi Technikumban

A Miskolci Rendvédelmi Technikumban november 11-én nyílt napot szerveztek, amelynek keretében a fiataloknak lehetőségük volt betekinteni az intézmény életébe, a sokrétű rendőrképzés helyszíneibe, módszereibe és a felvételi eljárás apró részleteibe. Az érdeklődőket többek között lövészeti-, bűnügyi-, szituációs-, csapatszolgálati bemutatókkal várták. Ezen a nyílt napon az elkötelezett szakemberek megmutatták azt, hogy a rendőr az nem egy szakma, hanem egy hivatás, amely minden nap újabb kihívásokat tartogat. Az eseményre ellátogattak a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum rendészeti képzésében tanuló diákok is, akik komplex képet kaptak a Miskolci Rendvédelmi Technikum lehetőségeiről.

A megye TOP 100 vállalkozását díjazták

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal B.-A.-Z. Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint az Észak-Magyarország napilap közreműködésével a hagyományokhoz híven ünnepélyes keretek között mutatták be a megye száz legjelentősebb vállalkozásának összesített adatait tartalmazó kiadványt november 12-én a DVTK Stadion VIP termében. Az ünnepi esemény keretében adták át a Gazdasági Díjat, amit minden évben az a vállalkozó kap meg, aki példaértékű munkát végez és fel tud mutatni olyan foglalkoztatási értéket, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyének sokat jelent. A zsűri döntése alapján idén a Colas Északkő Bányászati Kft. kapta ezt a rangos elismerést. Az eseményen részt vett többek között Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről számolt be, amely érinti a kis-és közepes vállalkozásokat.

Márton napi programok a Bolyaiban

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai Szent Márton napja alkalmából Liba galibán vettek részt, november 11-én délután. Az oktatási intézmény aulájában az alsós tanulókat Gaszperné Tilman Edina, igazgató üdvözölte, aki röviden ismertette a nap programját, a feladatokat és az ünnepkörhöz kapcsolódó történetet és hagyományokat. Ezután az osztályközösségek közösen keltek útra, hiszen érdekes, játékos feladatokat kellett a növendékeknek megoldani az ünnepkörhöz kapcsolódóan.

Ítélet a szerencsi halálos gázolás ügyében

A Szerencsi Járásbíróság november 11-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018. november 19-én Szerencsen okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a Gyár úton közlekedett autójával a megengedett 50 km/h-ás sebességet túllépve. A kijelölt gyalogos átkelőhely felé haladva a jármű körülbelül 70 km-es óránkénti sebességét nem mérsékelte és nem észlelte az úttesten szabályosan átkelő asszonyt, akinek nem biztosított elsőbbséget. A vádlott az autó jobb első részével elütötte a sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, kifogástalan közlekedési előéletét és beismerő vallomását, míg súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlott több közlekedési szabályt is megszegett. Az ítélet jogerős.

Összeírás a mezőgazdaságban

Dr. Krajnyák Rita, Szerencs város jegyzője ezúton is tájékoztatja a lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021” elnevezéssel Szerencsen is adatfelvételeket végez. Az adatfelvétel Országos Statisztikai Adatfelvételi Program szerinti nyilvántartási száma: 2219. Az adatfelvétel célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU, továbbá a gazdálkodóknak, amihez az érintettek részvételükkel és a pontos adatszolgáltatással nagyban hozzájárulnak. A felvétel nem teljes körű, a minta kiválasztása matematikai-statisztikai módszerrel történt, a válaszadás azonban a kijelölteknek kötelező.Valamennyi érintettnek biztosított az online kitöltés lehetősége 2021. november 15. és november 25. között, amely időszak alatt az adatszolgáltatók a számukra legalkalmasabb időben teljesíthetik kötelezettségüket. Erről e-mailben vagy postai úton kapnak értesítést. Akik nem ezt választják, azokat személyesen keresik fel az összeírók 2021. november 26. és december 15. között.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 293

Yesterday 550

Week 1108

Month 2881

All 690712

Currently are 23 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions