Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TÖRÖKORSZÁGBAN JÁRTAK A BEKECSI ISKOLÁSOK

Szuper lehetőséget kapott a Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola a Szerencsi Tankerületnek köszönhetően. Az intézményből 30 fő 6-7-8. évfolyamos diák utazhatott el Törökországba a Tensi Holiday utazási iroda szervezésében. A diákok a Török Riviérán, Belekben tölthettek el egy hetet 100%-os Erasmus+ program finanszírozással, 11 pedagógus kíséretében. Szabó Árpád, tankerületi igazgató végig támogatta a program megvalósulását és teljesülését.

A gyerekek lelkesen vettek részt az intenzív angol nyelvtanulásban, ahol török diákokkal tanulhattak együtt. Az első napjuk teljes mértékben utazással telt, ami már önmagában feledhetetlen élmény volt a gyerekeknek. A második napjukon jobban megismerhették öt csillagos üdülőkomplexumukat, amely közvetlenül egy gyönyörű, homok strand mellett helyezkedett el. A 465 szobával rendelkező szállás mindössze 700 méterre volt Belek központjától, és önmagában a szállás is lenyűgöző szépségű volt. A gyerekeket kiváló, minden igényt kielégítő környezet vette körül all inclusive ellátással társulva. A második nap során nem csak a szállással ismerkedhettek meg, de az iskolával is, akikkel a hetet tölthették. Az Akdeniz Yükselis Általános Iskola és Gimnázium a 2006/2007-es tanévben nyitotta meg kapuit, míg alapjait 2005-ben fektették le Antalya Gedik kerületében. A felszerelt, modern iskola dolgozói és diákjai nagy szeretettel fogadták a bekecsi diákokat és az általuk bemutatott műsorukat. A harmadik napon már ismerkedhettek a török oktatási rendszerrel és magával az általános iskolával. A diákok ott tartózkodásuk alatt minden nap órarend szerint különböző tanórákon vettek részt. Különlegesség volt, hogy minden nap egy másik párral kellett kommunikálniuk és aktívan bekapcsolódni az ottani iskola életébe. A délutánok folyamán gyakran sportos programok várták a tanulókat. Több különböző ügyességi játékban, illetve fociban mérhették össze tudásukat a török diákokéval. Amikor az időjárás engedte, akkor meglátogatták a tengert, ami mindenki számára örömteli volt. A negyedik nap városnézéssel telt, amely során betekinthettek Antalya kincseibe. Számos természeti és történelmi különlegesség található meg itt. A diákok kirándulásuk során az óvárosba tekintettek be, majd többek között ellátogattak a Kaleici városrészbe, a Hidirlik toronyhoz és egy meseszép hajókikötőt is. A hatodik nap tartották meg a záróceremóniát, illetve tanúsítványok ünnepélyes átvételére került sor, valamint egy megemlékezésre a Canakkalei mártírokra. Örök emlék maradt ez az utazás minden diák számára, akik a tanulás mellett egy másik nemzet kultúráját fedezhették fel, és csodálatos tájakat láthattak, valamint maradandó élményeket szerezhettek.



Fotó: Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 209

Yesterday 220

Week 1206

Month 10507

All 698338

Currently are 146 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions