Vivid - VirtueMart Template

Az önkéntes katonai szolgálatról

Ismét Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. Az alapképzés 2022. január 05-én indul. Habár a program kiemelt célcsoportjai a felsőoktatásba jelentkező, de felvételt nem nyert, vagy a köznevelési intézményeket szakképesítéssel vagy anélkül elhagyó 18 év feletti fiatalok, azonban az ÖKSZ nemtől függetlenül, minden 18 és 65 év közötti magyar állampolgár előtt nyitva áll. Jelentkezni december közepéig továbbra is a toborzó irodákban vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában lehet, az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Az irodák elérhetőségei megtalálhatóak a megújult www.iranyasereg.hu oldalon.

Oszlopnak csapódott az ittas sofőr és utasa

Oszlopnak csapódva állt meg az az autó, aminek vezetője ittasan vezetett, és jogosítvány nélkül. A szerencsi közúti közlekedési balesetben a sofőr súlyosan, míg utasa könnyebben megsérült. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 22 éves rakamazi férfival szemben. A gyanúsított november 20-án 4 óra 50 perc körül Szerencsen úgy vezetett egy autót, hogy azzal a kanyarban kisodródott és oszlopnak csapódott. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszt pozitív értéket mutatott, továbbá az adatok ellenőrzése során az is kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A hatóság így vele szemben szabálysértési eljárást is indított. A kocsi üzembentartója az autóban utazott, a 23 éves férfival szemben a rendőrség járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

Rendkívüli rendelésváltozások a Szerencsi Rendelőintézetben

Az elmúlt időszakban a COVID-19 vírusjárvány erősödése-, valamint a november 22-28-a közötti kórházi oltópontokra szervezett oltási akcióhét -amiben a szerencsi rendelőintézet orvosai és szakdolgozói közül Miskolcon többen részt vesznek - miatt a szerencsi rendelőintézetben a 47.héten az egészségügyi ellátásban az alábbi változások várhatók.
2021. november 22. (hétfő) :
Urológiai, szemészeti és bőrgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 23. (kedd) :
Urológiai, szemészeti, belgyógyászati és bőrgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 24. szerda) :
Belgyógyászati és tüdőgyógyászati szakrendelés elmarad.
2021. november 25. (csütörtök):
Ortopédiai, szemészeti és sebészeti szakrendelés elmarad.
2021. november 26. (péntek):
Ideggyógyászati, nőgyógyászati, sebészeti szakrendelés elmarad.
Allergológia szakrendelés határozatlan ideig szünetel.
A rendelőintézet vezetősége ezúton is köszöni a betegek megértő együttműködését!

Megújul a Szerencsi Rendőrkapitányság épülete

Az elmúlt 2 évben Szerencsen, pályázati forrásoknak köszönhetően több középületet is felújítottak. Idén a Szerencsi Rendőrkapitányság épületén energetikai korszerűsítést valósítanak meg, amely a nyílászárók cseréjét, a külső falak szigetelését, a fűtési rendszer és az elektromos hálózat korszerűsítését szolgálja. A hivatali helyiségek belső festését, mázolását és az elhasználódott irodabútorok cseréjét nem tartalmazza a projekt, ezért Szerencs Város Önkormányzata nevében Nyiri Tibor, polgármester ígéretet tett arra, hogy előzetes egyeztetés és költségbecslést követően a képviselő-testület elé terjeszti a támogatás lehetőségeit.

Szén-monoxid érzékelő a nagycsaládosoknak

Ötszáz darab szén-monoxid érzékelőt ajándékozott november 19-én az OPUS TIGÁZ Zrt. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete képviselőjének annak érdekében, hogy növelni tudják a családok otthonainak biztonságát a fűtési szezon beköszöntével. A helyszín szomorú kapcsolódást jelent az eseményhez, hiszen korábban már beszámoltunk arról, hogy idén februárban két ember veszítette életét a városban szén-monoxid mérgezés miatt, az ő háztartásukban a nyílt égésterű gázkazán volt az elsődleges kockázati tényező. A szén-monoxid mérgezés veszélyeire és a megelőzés fontosságára az OPUS TIGÁZ Zrt., Magyarország legnagyobb vezetékes földgázelosztója is szeretné felhívni a figyelmet. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője elmondta azt, hogy személyes kapcsolódásom miatt, képviselőként a szerencsi polgárok támogatását kiemelt feladatomnak tekintem. Örömmel fogadtam, amikor felmerült annak lehetősége, hogy az OPUS TIGÁZ Zrt.-vel és a NOE-val közösen tehetünk a környék nagycsaládosainak biztonságáért.” – jelentette ki Koncz Zsófia, a terület országgyűlési képviselője. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében Kardosné Gyurkó Katalin vette át az eszközöket, aki példaértékűek nevezte az OPUS TIGÁZ Zrt. kezdeményezését a családi otthonok, az emberi élet megóvása érdekében.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 361

Yesterday 550

Week 1176

Month 2949

All 690780

Currently are 16 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions