Vivid - VirtueMart Template

Gaál Ernő könyvbemutatója a Rákóczi-várban

A szerencsi származású, Pro Urbe-díjas író, költő Gaál Ernő legújabb könyve az elmúlt időszakban jelent meg, amely a Határkő II. címet viseli. A kötetet a nagyközönségnek november 26-án, délután mutatták be a Rákóczi-vár Lovagtermében. A könyv szerzőjével Viczai Henrietta, a Hegyaljai Alkotók Társulásának elnöke beszélgetett. A diskurzusból kiderült az, hogy az irodalom és a líra szeretetét a szüleitől örökölte, édesapja szívesen verselt munkavégzés közben a nagy magyar költőktől, Petőfi Sándortól, Arany Jánostól, Csokonai Vitéz Mihálytól és Vörösmarty Mihálytól is. A határkő II-ben 140 darab vers, 31 darab novella és 80 olyan személyről készült írás található, amely közel áll a szerzőhöz. Az új könyv különlegességét az is adja, hogy Gaál Ernő családja, barátai és ismerősei is megjelennek a kötet egy-egy versében. A szerző sok szeretettel ajánlja legújabb kötetét az irodalom, a líra kedvelőinek.

Halálos lakástűz Alsózsolcán

Vasárnap reggel, november 28-án nem sokkal háromnegyed hét után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában tűz keletkezett Alsózsolcán, a Kossuth Lajos utcában. A miskolci hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, a lakásba bejutva azzal szembesültek, hogy a szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett, ahol egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőberendezés okozta, azonban a keletkezési körülményeket vizsgálják. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakemberei szerint gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz, mindegy, hogy milyen technológiával fűtünk, ezek hőtermelő, gyakran nyílt lánggal égő berendezések, a meghibásodásukból, figyelmetlen használatukból lakástűz keletkezhet. Fontos ezeket karbantartani, a közelükből pedig minden éghető anyagot elpakolni.

Kitüntetéseket adtak át a Kamara napján

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ötvennyolcadik alkalommal tartotta meg küldöttgyűlését november 29-én, a Kamara Napján a Szentpáli utcai székházban. Bihall Tamás, megyei elnök köszöntötte a meghívott vendégeket, majd kiemelte, hogy ez a küldöttgyűlés más mint a korábbi években, hiszen ez alkalommal vegyes formában-jelenléttel és online-tartották meg a rendezvényt. A Kamara napját meghatározó személyekre emlékezve kezdték. Az eseményen részt vett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki az elmúlt másfél év nehézségeiről és a jövő lehetőségeiről osztotta meg gondolatait. A gazdaság szolgálatáért, A kamara kiemelkedő gazdálkodó szervezete, A BOKIK tanulóképzés terén kiemelkedő gazdálkodó szervezete díjakat osztották ki, valamint átadták az Arany Koszorús Mester címet is.

Adventi bűnmegelőzési tippek

Annak érdekében, hogy a december békés és nyugodt legyen az Országos Rendőr-főkapitányság szeretne a lakossággal néhány bűnmegelőzési tippet megosztani: * Gépkocsijával kijelölt és lehetőség szerint kivilágított helyen parkoljon, a járművet zárja le, a biztonság technikai eszközöket használja. * Fontos, hogy ne vigyen magával a szükségesnél több pénzt a bevásárlásra, értékeit több helyen, elsősorban belső zsebben helyezze el, ahová nem lehet észrevétlen benyúlni. * Fizetéskor ne tegye a pultra pénzét, bankkártyáját, illetve ne hagyja a bevásárlókocsiban őrizetlenül értékeit. * Készpénz helyett bankkártyát használjon, PIN kódját ne tárolja az elektronikus fizetőeszköz mellett. * Elinduláskor érdemes szemrevételezni a gépkocsit, hogy nincs -e rajta sérülés, feltörésre utaló nyom. Amennyiben ilyet észlel, hívja a 112-es segélyhívó számot és ne nyúljon semmihez. * Utcai támadás elszenvedőjeként, amennyiben nincs más reális lehetősége, adja át értékeit és ne álljon ellen, ezzel elkerülheti a bántalmazást. 2020 negyedik negyedévében 39%-kal nőtt az online kereskedelem az előző évhez képest. Mindez előrevetíti a 2021 évi növekedés ütemét is. A növekvő internetes eladásokkal együtt növekszik az online csalási kísérletek száma is, hiszen a bűnözők is hasznot szeretnének húzni a megnövekedő lehetőségekből. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy az online térben is biztonságban legyenek az olvasók. Javasolják, hogy aktuális tartalmakért (tanácsokért, felhívásokért) kövessék az Országos Rendőr-főkapitányság Internet tudatosan – online is biztonságban Facebook oldalát,

Adventi gyertyagyújtás és koncert Gesztelybe

Gesztelyben hosszú évek óta a katolikusok és a reformátusok együtt készülnek Jézus Krisztus eljövetelére. Advent – a várakozás idejének - első ünnepén a helyi református templomban Molnár Ferenc, református lelkipásztor osztotta meg a résztvevőkkel ünnepi gondolatait, majd Simon István, polgármester november 27-én gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját. A műsorban közreműködött Klein Petra és Vajas Fanni. A Tiszta Fény Ökumenikus Kórus adventi koncertet adott.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 205

Yesterday 550

Week 1020

Month 2793

All 690624

Currently are 86 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions