Cikkek
A ZEMPLÉNI TELEPÜLÉSSZÖVETSÉG SZÁMVETÉSE
- Részletek
- Kategória: Uncategorised
- Készült: 2012. április 21. szombat, 10:43
- Megjelent: 2012. április 21. szombat, 10:43
- Írta: Sárkány László
- Találatok: 1557
Közgyűlést tartott április 13-án, Mezőzomboron a Közösségi Házban a Zempléni Településszövetség. A szövetség tagjai beszámolót hallgattak meg a 2011. évi munkáról és zárszámadásról, valamint a 2012-es esztendő várható költségvetéséről. Májer József tájékoztatóban elhangzott, hogy a szövetség a megyei Mecénás Alap pályázatán 200 ezer forintot nyert el a Zempléni Településszövetség Napjának a megrendezésére, melynek tavaly Tállya volt, az idén pedig Cigánd lesz a házigazdája.
Az elnök többek között szólt arról, hogy a 2011-es esztendőben a tagtelepülések polgármesteri hivatalainak, valamint a cégek és magánszemélyek tagdíjainak befizetéséből 1 millió 446 ezer forint érkezett a szervezet bankszámlájára. Májer József hangsúlyozta, hogy a tavalyi évben 1 millió 100 ezer forinttal kevesebb tagdíj érkezett a szövetség számlájára, amely nehezebbé teszi a szövetség működését. Az elnök kiemelte, hogy az idén is takarékos gazdálkodást terveznek, csak a legszükségesebb feladatokra költenek.