Cikkek
SZVSE-Edelény: 0-8
- Részletek
- Kategória: Uncategorised
- Készült: 2021. máj. 13. csütörtök, 11:24
- Megjelent: 2021. máj. 13. csütörtök, 11:24
- Írta: dankoviki
- Találatok: 857
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kupa 2. fordulóját május 12-én rendezték meg Szerencsen a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen, ahol a megyei első osztályú Edelény csapatát látták vendégül. Nagy László, edző kiemelte, hogy a mérkőzést egy megfiatalított játékoskerettel kezdte a szerencsi együttes, ugyanis az U19-ben szereplő Kovács Máté, Levik Boldizsár és Dányi Gábor is a kezdő csapatban kapott lehetőséget. A találkozó összképe alapján az eredmény túlzó, rengeteg helyzetet kidolgoztak sokat birtokolták a labdát, a kidolgozott helyzeteket, azonban nem sikerült gólra válltani. A kihagyott ziccerek megbosszulták magukat, hiszen a rutinos és magasabb osztálybeli csapat kihasználta a szerencsiek apró hibáit. A mérkőzés 0-8 - ás Edelényi sikerrel ért véget. Nagy László, edző elmondta azt, hogy a fiatalok egyáltalán nem voltak megilletődve és a továbbiakban is számítanak rájuk amint a saját korosztályuk tudja nélkülözni őket.