Cikkek
VIDÁMSÁG ÉS JÓKEDV TAKTASZADÁN
- Részletek
- Kategória: Uncategorised
- Készült: 2013. december 06. péntek, 15:22
- Megjelent: 2013. december 06. péntek, 15:22
- Írta: Sárkány László
- Találatok: 3160
Jó kedvű, vidám estre gyülekeztek november 30-án a taktaszadai művelődési házban a helyiek és vendégeik. A civil szervezetek évadzáró ünnepségén Daruka Józsefné kulturális szervező köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az est programját. Kardos Imre református lelkész az adventi ünnepről szólt arra kérve a jelenlévőket, hogy rendszeresen látogassanak el Isten házába, a templomokba.
{jcomments on} Filep András, a község polgármestere köszöntőjében fontosnak nevezte a település életében a civil szervezetek munkáját, amiből szép számú működik Taktaszadán és az önkormányzat pénzügyi lehetőségeikhez mérten támogatja a tevékenységüket. Ezt követően léptek színpadra személyek és közösségek bemutatva műsorukat a közönségnek. Az előadók között hastáncos, nyugdíjas verse, humorista, tárogatón kísért énekszám egyaránt szerepelt. A férjek által előadott a Hattyúk halála című balett jókedvre derítette a közönséget. Az ízletes vacsorát követően hajnalig tartott a tánc a civil szervezetek évadzáróján, Taktaszadán.