Vivid - VirtueMart Template

MEGELŐZHETŐ A SZÉN-MONOXID MÉRGEZÉS

A sajtó képviselőit tájékoztatták a fűtési szezon veszélyeiről Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, október 16-án. Az eseményen Lipták Attila, igazgató ismertette a fűtési rendszerek meghibásodásával kapcsolatos balesetekről és arra hívta fel a figyelmet, hogy komoly veszélyt jelenthet a tüzelési berendezések nem rendeltetésszerű használata, a szabálytalan kivitelezés, illetve a műszaki felülvizsgálat vagy ellenőrzés elmulasztása. Papp Zsolt, a Miskolci Mentőállomás vezetője a betegek ellátásának fontosságáról, valamint a szén-monoxid mérgező hatásáról beszélt, melynek három stádiuma van. Első tünetei a fejfájás, szédülés és a hányinger. Magas szén-monoxid koncentráció esetén izomgörcsök alakulhatnak ki, mely ráterjedhet az egész testre, végül néhány percen belül ájulás, vagy akár halál is beállhat. A fűtési szezonban érdemes gondoskodni arról, hogy a kéményseprők elvégezhessék a rendszeres ellenőrzést, valamint szén-monoxid érzékelőt használni a balesetek elkerülése érdekében.

AZ ARNÓTIAK ÚJ KÖZÖSSÉGI TERE

Az arnóti református egyházközösség idén úgy határozott, hogy a községben élő kisgyermekes szülők összefogásával és lelkészi iránymutatással közösségi teret épít a gyülekezeti ház és a templom szomszédságában. A kezdeményezést nagy örömmel vették a családok, hiszen ezzel biztosítva van a szórakozásuk.

ÉRVÉNYES DIÁKIGAZOLVÁNYRA JÁR KEDVEZMÉNY

A MÁV-START vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet a diákok, míg a közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi-, félhavi-, valamint 30 napos bérletet vásárolhatnak a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és az oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között. A kedvezmények igénybe vételének azonban alapvető feltétele az érvényes diákigazolvány, vagy az oktatási intézmény által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolás. Az előző tanévben kapott diákigazolvány-matricák viszont már csak október 31-ig használhatók. A MÁV-START felhívja a kedvezményt igénybe vevő utasok figyelmét, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében időben újítsák meg diákigazolványuk érvényességét.

ELFOGTÁK A MEZŐKÖVESDI DROGDÍLERT

Kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy helyi lakossal szemben. A gyanúsított a településen drogot, illetve új pszichoaktív anyagot árult több környékbeli személynek, ebből az egyik fogyasztó rosszul lett és kórházi ápolásra szorult. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozói a terheltet bűnügyi őrizetbe vették október 14-én és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

ELADOTT BÍRÓI ÍTÉLETEK

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2015. október 15-én megváltoztatta a Debreceni Törvényszék 2014. júniusában hozott elsőfokú ítéletét és Dr. N.B. elsőrendű vádlott börtönbüntetését 12 évre súlyosította és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és véglegesen az egyetemi jogi diplomához kötött foglalkozástól. Egyebekben helybenhagyta a törvényszék ítéletét.

Bővebben: ELADOTT BÍRÓI ÍTÉLETEK

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 330

Yesterday 293

Week 1671

Month 3017

All 911661

Currently are 152 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions