Vivid - VirtueMart Template

MEGVÁLASZTOTTÁK KAROS POLGÁRMESTERÉT

Dakos János független jelölt lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karos polgármestere - mondta a falu körjegyzője május 8-án az MTI-nek. Dékány Zsolt közölte: a tisztségért négy független jelölt indult az időközi választáson. A mintegy 500 lakosú település 409 választópolgárából 260-an voksoltak.

Bővebben: MEGVÁLASZTOTTÁK KAROS POLGÁRMESTERÉT

CSERBENHAGYÁSOS GÁZOLÁS MISKOLCON

Elgázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy autós május 9-én hajnalban, Miskolcon. A baleset áldozata, egy 40 éves nő a helyszínen meghalt, a sofőrt keresik - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Bővebben: CSERBENHAGYÁSOS GÁZOLÁS MISKOLCON

A SZAKMA SZTÁRJAIT KÖSZÖNTÖTTÉK

A Budapesten megrendezett Szakma Sztár Fesztivál megyei résztvevőit és felkészítő tanáraikat május 9-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte Miskolcon. Bihall Tamás úgy fogalmazott, az a célja ezeknek a rendezvényeknek, hogy megtalálják a legjobb szakmunkás tanulókat és minél több gyerek válassza a duális képzést.

Bővebben: A SZAKMA SZTÁRJAIT KÖSZÖNTÖTTÉK

ANGOL VERSENY A KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉÉRT

A tállyai Zempléni Árpád Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gönci tankerületi angol nyelvhelyességi versenyt szervezett a környező településen működő általános iskolásoknak május 9-én. A tállyaival együtt összesen nyolc intézmény diákjai látogattak el az iskolába, hogy részt vegyenek a megmérettetésen. A megnyitó ünnepségen Ujjné Muhi Melinda igazgató köszöntötte a megjelenteket és sok szerencsét kívánt a lelkes gyerekeknek.

Bővebben: ANGOL VERSENY A KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉÉRT

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSBÓL JELESKEDTEK

A Magyar Vöröskereszt Szerencsi Területi Szervezete a hagyományoknak megfelelően május 9-én rendezte meg körzeti elsősegélynyújtó versenyét a szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A résztvevő csapatoknak négy gyakorlati kárhelyen kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak. Szimulált égési, nyílt lábszártörés, artériás vérzés, koponya sérülés, újraélesztés, fej sérülést szenvedett sérülteket kellett ellátniuk az alaposan felkészült diákoknak.

Bővebben: ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSBÓL JELESKEDTEK

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 5

Yesterday 835

Week 840

Month 25540

All 1038386

Currently are 318 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions