Vivid - VirtueMart Template

GÁLAMŰSORON A SZERENCSI BOLYAISOK

A Bolyai Napok keretein belül immár második alkalommal rendezték meg a Bolyai Gálát Szerencsen május 15-én. A Rákóczi-vár színháztermében a Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai színvonalas műsorral kedveskedtek a megjelent szülőknek, hozzátartozóknak. Az eseményt Gaszperné Tilman Edina igazgató köszöntő szavaival nyitotta meg, majd Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője fejtette ki gondolatait a tehetséggondozásról.

Bővebben: GÁLAMŰSORON A SZERENCSI BOLYAISOK

MŰKÖDÉSBEN A ZEBRA TERV, ELTILTÁS AZONNAL

Csaknem gyalogost gázolt el az a gépjármű, amelynek vezetője nem állt meg egy szikszói gyalogos-átkelőhely előtt. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap két hónapra eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. Egy személygépkocsi vezetője május 14-én 10 óra 26 perckor Szikszón, a Kassai és a Balassi út kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget egy, az áthaladást már megkezdő gyalogosnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében. Továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében május 14-e és 17-e között a Zebra terv elnevezésű – baleset-megelőzési – országos kampány keretén belül valamennyi városban a gyalogos-átkelőhelyek környékén kiemelt rendőri jelenlétre számíthatnak az arra közlekedők.

FOGLALKOZTATÁSI CSOPORTÜLÉS SZIKSZÓN

Az Onga és Térsége Helyi Foglalkoztatási Paktum soron következő ülését tartották május 15-én, Szikszón. Az Önkormányzati Hivatal tárgyalójában az Irányító Csoport tagjai osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel, akik kiemelten fontosnak tartják a térség humánerőforrások fejlesztését és a foglalkoztatás ösztönzését. A Paktum Iroda célja, hogy a hátrányos helyzetű álláskeresők az elképzelésüknek leginkább megfelelő állást a térségben megtalálják, abban jól érezzék magukat, fejlődjenek és azt meg is tudják tartani.

HÁRMAS BALESET A 37-ES SZÁMÚ FŐÚTON

Személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt május 15-én reggel a 37-es számú főút 10-es kilométerének 500 méteres szelvényénél Gesztely és Újharangod között. Az elsődleges információk alapján egy szlovák rendszámú Audi RS5 típusú sportautó haladt Miskolc irányából Szerencs felé, aki előzésbe kezdett majd a vele szemben szabályosan közlekedő BMW személyautóval ütközött. Ezután a BMW, a csattanás miatt egy Volkswagen Passat elé fordult keresztbe, ami a BMW jobb oldalát találta el.

Bővebben: HÁRMAS BALESET A 37-ES SZÁMÚ FŐÚTON

VÉGZETES SZILVESZTER ÉJJEL

A Miskolci Törvényszék május 14-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2017 utolsó napján nyékládházi otthonukban verte, majd fojtotta meg édesapját. A tettes együtt élt szüleivel Nyékládházán, egy kétszintes házban, amelynek emeletére egy négy fokból álló lépcsősor vezetett. 2017. december 31-én, az elkövető a délutáni órákban italozni kezdett, így többször veszekedett a szintén otthon tartózkodó édesapjával. A vita az este folyamán annyira eldurvult, hogy 21 óra körül az elkövető megfogta a lépcsősor tetején és annak háttal álló édesapját, majd onnan lelökte. Az esést követően a támadó apja után ment, kezébe vette a bejárati ajtónak támasztott fakarót, majd azzal többször fejbe vágta a földön fekvő idős férfit. Ez azonban nem volt elég, tenyerével megfogta apja nyakát és megfojtotta. A tettes ezt követően visszament az emeleti szobájába és csak másnap, 2018. január 1-én, hajnalban értesítette a mentőket. Az idős férfi a bántalmazás következtében már a helyszínen életét vesztette. A törvényszék az elkövetőt emberölés elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, amelyért tíz év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. (fotó: illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 408

Yesterday 289

Week 2782

Month 6869

All 855411

Currently are 71 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions