Vivid - VirtueMart Template

FÉKEZÉSBŐL NÉGYES ÜTKÖZÉS

Három tehergépjármű és egy kisteherautó ütközött március 29-én 14 óra körül a 37-es számú főút újharangodi szakaszán. A helyszínen szerzett információk szerint, a DAF kistehergépjármű, egy Fiat Ducato, egy szlovák felségjezésű Iveco és egy Volvo nyerges vontató egymás után közlekedtek Miskolc felől Szerencs irányába, amikor az első jármű ismeretlen okok miatt fékezett, amelynek következtében összeütköztek. A helyszínelés teljes útzár mellett történt. A balesetben egy személyt megfigyelésre a mentők kórházba szállítottak.

Bővebben: FÉKEZÉSBŐL NÉGYES ÜTKÖZÉS

ELKAPTÁK A DÍLER

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy ötvenkét éves sajóládi lakossal szemben. Az elkövető március 28-át megelőzően úgynevezett „herbált”, azaz új pszichoaktív anyagot szerzett meg, majd tovább értékesítette azt, többek között fiatalkorú gyerekeknek is. A férfi elfogásához szervezett és összehangolt akcióban a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai vettek részt. A házkutatást követően a rendőrök a férfit előállították.

LEBUKOTT A TOLVAJ

A Mezőkövesdi Járásbíróság március 29-én döntött annak az elkövetőnek az ügyében, aki egy helyi üzletből lopott édességet és mindezt élőben közvetítette. Az elkövető bement az áruházba, a polcok között sétálva különböző csokoládékat rejtett el a ruhájában, miközben mobiltelefonjával úgynevezett „live” videót készített. A tizenhét perces felvételen ötleteket adott a „nézőinek”, részletezte a lebukás elkerüléséhez szükséges módszereket. A felvételt végignézte az elkövető egyik rendőr ismerőse is, aki azonnal intézkedett az ügyben. A járásbíróság az elkövetővel szemben öt nap elzárást szabott ki.

BIZTONSÁGBAN AZ UTAKON

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr- és a tíz további rendőrkapitányság munkatársai a megnövekedett forgalomra való tekintettel április 14-e és április 17-e közötti időszakban kiemelt figyelmet fordítanak a forgalom segítésére, valamint a zavartalan közlekedés biztosítására. A rendőrök a polgárőrökkel együttműködve végzik tevékenységüket és elsőrendű feladatként tekintenek a gyalogosok és a kerékpárosok védelmére. Az ünnepi, hosszú hétvége alatt, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a gyorsforgalmi úthálózat, a főútvonalak folyamatosságára, valamint a forgalmi torlódások megelőzésére. A balesetek elkerülése érdekében a járművezetők a vezetés megkezdése előtt tartózkodjanak a szeszes italok fogyasztásától!

ELŐZETESBEN A BETÖRŐ

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki olyan ingatlanokba ment be, ahol a lakók az ajtókat és kapukat nem zárták kulcsra. Az elkövető február 20-a és március 25-e között Hernádnémetiben és Hernádkakon hétvégi házakba, garázsokba tört be, ahonnan konyhai eszközöket, fűrészt, és kerékpárokat vitt magával. Legutóbb egy pékség udvarára surrant be az éjszaka, ahol az éppen hűlni kitolt péksütemények közül harminckét darab túróstáskát és huszonnyolc darab szalonnás kiflit vett el. A betörő ellen hat rendbeli lopás miatt indult eljárás, aki előzetes letartóztatásba került.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 566

Yesterday 294

Week 2351

Month 8018

All 682020

Currently are 83 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions