Vivid - VirtueMart Template

A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZLEMÉNYE

A Miskolci Nemzeti Színház vezetősége tájékoztatja a lakosságot, hogy 2020. március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el a kormány. A koronavírus terjedését megelőző intézkedésekről szóló rendeletnek megfelelően, nézőik védelmében március 12-től bizonytalan ideig nem tartanak előadásokat. További intézkedésig a Miskolci Nemzeti Színház mindhárom játszóhelye zárva tart. A már megváltott jegyekkel és bérletekkel kapcsolatban a későbbiekben adnak tájékoztatást.

LEZÁRTÁK A SZLOVÁK HATÁRT

Szlovákia korlátozza március 13-án 7 órától az országba belépők körét, kivéve Lengyelország irányából - visszaállítja a határellenőrzést. Csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok - szlovák útlevelet vagy személyi igazolványt kell felmutatniuk – és azokat, akiknek az országban tartózkodási engedélyük van. Minden külföldről érkezőnek 14 napos karanténba kell vonulnia. Az országban dolgozó, de a külföldi környező településen élőkre pontos szabályokat dolgoznak ki. A belépéshez munkáltatótól igazolás bemutatása szükséges. Szlovákia jelenleg zárva tartja három nemzetközi repülőterét. A nemzetközi vonat és buszközlekedést szintén szüneteltetni fogják március 13-án 7 órától. A teher-, és áruszállítást a korlátozás egyelőre nem érinti.

PÁLYAORIENTÁCIÓS BEMUTATÓ A KŐVÁGÓ ÜZEMBEN

Az építőiparban a kétkezi szakmunka kihalófélben van, nagyon kevés nyolcadik osztályos diák választja az ács, a bádogos és a kőműves szakmákat hivatásuknak. Bodnár Péter, bekecsi kőműves mester szeretné továbbadni a fiataloknak az eddig megszerzett tudását, ezért pályaorientációs foglalkozásokat tart gyerekeknek a kőműves mesterség szépségeiről.

Bővebben: PÁLYAORIENTÁCIÓS BEMUTATÓ A KŐVÁGÓ ÜZEMBEN

VOLT EGYSZER EGY CUKORGYÁR

A Szerencsi Cukorgyár bezárásának tizenkettedik évfordulóján, március 10-én megemlékezést és koszorúzást tartott Szerencs Város Önkormányzata és a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár a Cukorgyári Emlékparkban. Szerencset az édesipar egyik fővárosának tartották, hiszen a híres szerencsi csokoládékészítmények mellett a cukorgyár is rengeteg embernek adott munkát, ezért a település életében gyásznapnak számított, amikor a Mátra Cukor Zrt. német tulajdonosa 2008. március 10-én bejelentette, hogy megszünteti a szerencsi cukorgyártást.

Bővebben: VOLT EGYSZER EGY CUKORGYÁR

TÉLŰZŐ MULATSÁG BEKECSEN

Hagyományőrző jelleggel, második alkalommal szervezték meg a Bekecsi Télűző- Tavaszváró Mulatságot a Polgármesteri Hivatal előtti téren március 7-én, ahol raguleves és forraltbor- főző versenyt hirdettek. Bodnár László a település polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki a színpadra konferálta a mulatságra szervezett gasztroverseny képviselőit.

Bővebben: TÉLŰZŐ MULATSÁG BEKECSEN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 468

Yesterday 1354

Week 468

Month 25168

All 1038014

Currently are 110 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions