Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Zárt kapuk mögötti vereség

A Szerencs Város Sportegyesületének felnőtt férfi labdarúgó csapata november 14-én a Karcsa csapatát fogadta hazai pályán. Nagy László vezető edző értékelése szerint a mérkőzésre való felkészülés nem alakult zökkenő mentesen, mivel még a hét elején olyan információk tudatában voltak, hogy ideiglenesen be szüntetik az amatőr bajnokságokat, aztán szerdán érkezett a hír, hogy ha vállalják a mérkőzést, akkor játszhatnak zárt kapuk mögött. Mind a játékosok mind a vezetőség úgy döntött, hogy játszanak annak ellenére, hogy 6 alapember hiányzott a csapatukból. A mérkőzés első félidejében nagyon látszott a csapat játékán a hét közbeni bizonytalanság, aminek meg is lett az eredménye a gyors Karcsai kontra támadásokat nem tudták le reagálni, amelyhez még hozzá járult a rengeteg egyéni hiba is a játékosok részéről. A félidőre 1-3 Karcsai vezetéssel vonultak. A második játékrészre össze szedte magát a csapat végig irányították a játékot, amelynek köszönhetően 2-3-ra alakították az állást. Mindent egy lapra feltéve támadtak, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de a hősiesen védekező vendég csapat védelmét nem sikerült feltörni. A mérkőzés végéhez közeledve egy kontra támadást a vendégek gólra váltottak így kialakult a 2-4 és végeredmény.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 166

    Yesterday 286

    Week 452

    Month 6119

    All 680121

    Currently are 23 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions