Vivid - VirtueMart Template

VÁLTOZHAT AZ ÉRETTSÉGI IDŐPONTJA

Az érettségit a tervek szerint megtartják, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, azonban ha a járványügyi szempontok indokolják, annak "mozgatásáról" a szükséges döntést meghozza a kabinet - erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt. Az érettségi és a szakmai vizsgák megszervezése a folyamatosan változó járványügyi helyzetben komoly kihívás a szakembereknek. Az érettségi lehető legbiztonságosabb megszervezésének kitalálták a módját, ezért tartanak csak írásbeli vizsgákat, és mindenkinek biztosítják a szükséges védőfelszerelést. Erről a kormány a döntését meghozta, és kijelölte a vizsgák időpontját. Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint.

HÉTVÉGI SZIGORÍTÁSOK BODROGKERESZTÚRBAN

A veszélyhelyzetben Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármesterének eddig nem kellett szigorító intézkedéseket hoznia hétvégékre a kijárási korlátozás miatt. Viszont ezen a hétvégén a község vezetője módosított az eddigi jól bevált rendszeren, a bodrogkeresztúriak egészségének védelme érdekében. A polgármester több megkeresést kapott az elmúlt napokban, hogy a közelgő nagy jorcájt, vagyis a csodarabbi halálának évfordulója alkalmából kisebb csoportok tervezik a látogatást a településre. A község első embere egyeztetett a rendőrséggel, akik április 23-tól a településen fokozottan ellenőrzik majd azokat, akik Bodrogkeresztúrra érkeznek. Felhívjuk a kirándulók, látogatóba érkezők figyelmét arra is, hogy a helyi polgárőrség tagjai a hétvégén 0-24 órában teljesítenek majd szolgálatot, azért, hogy megőrizzék a község lakóinak egészségét. Rozgonyi István elrendelte, hogy április 24-től 26-án éjfélig minden közösségi tevékenység szünetel Bodrogkeresztúrban.

A VESZÉLYHELYZETBEN IS JELENTKEZHETSZ KATONÁNAK

Folyamatos a toborzás a koronavírus-járvány ideje alatt is a Miskolci Toborzó Irodában. Hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálatra is lehet jelentkezni a Magyar Honvédséghez. A Magyar Honvédségnél a kialakult helyzet ellenére sem szűnt meg a toborzás, így a megyeszékhelyeken található katonai toborzó irodák az eddig megszokottak szerint állnak a jelentkezők rendelkezésére. A jelentkezéshez szükséges követelmények nem lettek könnyebbek, viszont tekintettel a mostani állapotokra a MH igyekszik alkalmazkodni ezekhez a kihívásokhoz és a toborzó rendszer segíti a jelentkezőket abban, hogy a szükséges okmányokat minél könnyebben beszerezzék és lehetőséget biztosít arra, hogy könnyebben kezeljék a jelentkezők ezt az alkalmassági vizsgálatot

SZERVEZIK A ZEMPLÉNI FESZTIVÁLT

A nagymúltú XXIX. Zempléni Fesztivált idén augusztus 14. és 23. között tervezik megszervezni a szokásos helyszíneken. A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben nem tarthatnak koncerteket, fesztiválokat, nagy rendezvényeket, hiszen arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon a járvány megfékezése érdekében. A Zempléni Fesztivál szervezői home office-ban otthonról látják el feladataikat. A Zempléni Fesztivál szervezői reméli, hogy augusztusra minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy tíz napon át újra együtt tölthessék a művészetek ünnepét Tokaj-Hegyalja és Zemplén legszebb helyszínein. 2020-ban is színes programokkal készülnek a szervezők, amelyek közül néhány nagyobb koncertre már lehet interneten jegyet vásárolni. Idén több koncert, több színházi előadás, megújuló kirándulások, opera és jazz, máshol nem látható kiállítások, élvezetes családi és gyerekműsorok várják a látogatókat. Ez a rendezvény egy igazi, hagyományos értelemben vett Fesztivál, ahol nem a hangerő és a zsúfoltság, hanem a fenséges táj, a történelmi helyszínek és a világörökségi borvidék adják a kereteket.

NŐTT A TÁVMEGHALLGATÁSOK SZÁMA A BÍRÓSÁGOKON

Csaknem 60 százalékkal nőtt egy hónap alatt a távmeghallgatások száma a hazai bíróságokon. Míg idén februárban 834, március 1. és március 31. között már 1314 alkalommal kezdeményeztek távmeghallgatást a bírósági eljárások során. Az országos szintű távmeghallgatási rendszer kiépítése 2019 végére készült el, összesen 184 végpont került kialakításra, így az ország teljes területén, minden járásbíróságon, törvényszéken, ítélőtáblán és a Kúrián is van legalább egy telekommunikációs eszközökkel felszerelt tárgyalóterem. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Via Video rendszer jelentős szerepet játszik a veszélyhelyzet alatt megtartott tárgyalások zökkenőmentes lebonyolításában. Távmeghallgatással személyes megjelenés nélkül bonyolíthatók le a bírósági kihallgatások, illetve meghallgatások a peres felek, terheltek, tanúk, illetőleg szakértők esetében, úgy, hogy két helyszín között biztosítják a folyamatos, ellenőrzött és valós idejű kép- és hangkapcsolatot.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 468

Yesterday 609

Week 4073

Month 4073

All 1083076

Currently are 101 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions