Vivid - VirtueMart Template

VASCSŐVEL TÁMADT A LÁNYA BARÁTJÁRA

Két férfi a 37-es számú főút mellett lévő benzinkútra ment, mert megtudták, hogy a sértett és a vádlott lánya, a sértett barátnője ott tartózkodik. A vádlottak a sértett autójához léptek, majd karddal és vascsővel ütni kezdték azt, amelyben a férfin kívül még hárman ültek. A sértett és egyik utasa kimenekült az autóból, majd fölkapott egy ablakmosó folyadékkal teli vödröt és a két vádlott felé locsolta a vizet. Ekkor az apa egy kést vett elő és fiával együtt üldözni kezdték a két férfit. Amikor a két vádlott utolérte a sértetteket, a náluk lévő eszközökkel többször megütötték őket. A elkövetők az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, így a bíróság ítéletet hozott, a vádlottakat testi sértés és rongálás miatt mondta ki bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három napon belül nyilatkozik a fellebbezés tárgyában. (fotó: illusztráció)

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓK VERSENYEZTEK

A Magyar Vöröskereszt az Elsősegélynyújtás Világnapján évek óta egy versennyel igyekszik felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára. Az elmúlt években rendszerint vidéki nagyvárosok, régiós központok adtak helyet az események, így a negyvennyolcadik Országos Elsősegélynyújtó Verseny szeptember 14-én Zalaegerszegen rendezték meg. Idén, az előző évhez hasonlóan, a szakmai zsűri helyezések helyett minősítésekkel jutalmazta az ötvenkét csapatot.

ÚTINAPLÓ ANGOLÁRÓL PORTUGÁLUL

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem CPLP Dokumentációs és Információs Központ és a Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszéken szeptember 12-én este Magyar László útinaplói portugálul „O Planalto do Bié” című könyvbemutatójára várták az érdeklődőket.

Bővebben: ÚTINAPLÓ ANGOLÁRÓL PORTUGÁLUL

SZÜRETI FELVONULÁS

Gesztelyben szeptember 14-én rendezték meg a tizedik szüreti felvonulást, ahol a település óvodás és iskolás diákjai a közösségi ház előtti téren mutatták be először műsorukat, majd több állomáson néptánccal szórakoztatták a közönséget.

Bővebben: SZÜRETI FELVONULÁS

NEGYVEN ÉV TÁVLATÁBÓL

A Simai Ifjúsági Tábor fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepelték az egykori pedagógusok és táboroztatók szeptember 13-án. A jelenlévőket Nyíri Tibor, Szerencs város polgármestere köszöntötte és beszédében megemlékezett azokról, akik megalapították a tábort, azonban ma már nem lehettek velük.

Bővebben: NEGYVEN ÉV TÁVLATÁBÓL

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 561

Yesterday 461

Week 3396

Month 7483

All 856025

Currently are 258 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions