Vivid - VirtueMart Template

TERMELŐI NAP ÉS KÉZMŰVES VÁSÁR GESZTELYEN

Gesztely Község Önkormányzata idén úgy határozott, hogy új hagyományként április 13-án megrendezi első alkalommal a Kézműves és Termelői vásárt a településen. Az időjárás sajnos nem kedvezett a szabadtéri programnak, azonban a helyi művelődési ház udvarán kialakított fedett területen tizenhat termelő vagy éppen kézműves gondolta úgy, hogy elhozza portékáját a Hernád-parti község szívébe. A Húsvéthoz közeledve többen nyuszis, tojásos dísztárgyakkal készültek a vásározóknak. A látogatók válogathattak húskészítmények, mézkülönlegességek egynyári virágok és sajtok közül. A szervezők a következő vásárt május végén szervezik meg, amelyre sok szeretettel várják az érdeklődőket.

A TÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVEIRŐL

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ötvenhatodik alkalommal tartotta meg küldöttgyűlését április 11-én, Miskolcon. A rendezvény kiemelt témája ez alkalommal Északkelet-Magyarország közép és hosszútávú fejlesztési tervei voltak. Horváth Zita, helyettes államtitkár a fejlesztések lehetőségeiről beszélt, valamint a régió erősségeiről és gyengeségeiről is beszámolt.

Bővebben: A TÉRSÉG FEJLESZTÉSI TERVEIRŐL

A HŐSÖK KÖZTÜNK VANNAK

Négy perc, azaz 240 rövid másodperc, néha csak ennyin múlik egy emberélet. A tokaji Egészségfejlesztési Iroda is csatlakozik a „Te vagy a Hős” elnevezésű programhoz, amelynek keretein belül előadást szerveztek április 11-én, a Paulay Ede Színházban Tokaj lakosságának az újraélesztésről és annak szabályairól.

Bővebben: A HŐSÖK KÖZTÜNK VANNAK

A LEGJOBB TANULÓKAT ÉS SPORTOLÓKAT JUTALMAZTÁK

A kiváló tanulmányi és sporteredményt elért tanulókat és felkészítőiket díjazták Szerencs Város Napja alkalmából április 11-én a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában. Az eseményen résztvevőket Nyíri Tibor, polgármester üdvözölte, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sok tehetséges diák van a városban, akik megérdemlik azt, hogy az év egy napján megjutalmazzák őket.

Bővebben: A LEGJOBB TANULÓKAT ÉS SPORTOLÓKAT JUTALMAZTÁK

HOROGRA AKADTAK

A Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei előállítottak két férfit, akik engedély nélkül tükörhálóval és horgászbottal akartak halat fogni. A rend őrei április 9-én járőrözésük során 21 órakor figyeltek fel egy, a tóparton megbújó férfira. Intézkedésük során derült ki, hogy a nála lévő horgászbottal engedély nélkül akart pecázni.

Bővebben: HOROGRA AKADTAK

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 521

Yesterday 294

Week 2306

Month 7973

All 681975

Currently are 69 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions