
Hiányos volt a keret-mégis győztek a szerencsiek
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2020. november 03. kedd, 14:34
- Megjelent: 2020. november 03. kedd, 14:34
- Írta: dankoviki
- Találatok: 934
Szerencs Városi Sport Egyesület felnőtt férfi labdarúgó csapata október 31-én a B.-A.-Z. Megyei Bajnokság 12. fordulójában, október 31-én Pálháza gárdáját fogadta hazai pályán. Nagy László, vezetőedző értékelése szerint rossz előjelekkel készült a helyi együttes a mérkőzésre, hiszen sérülések és munkahelyi elfoglaltságok miatt nyolc játékos hiányzott a keretből. A hiányzó létszámot az ifi csapat játékosaival egészítették ki. A szerencsieknek a meccs nem túl jól kezdődött, hiszen vezetést szereztek a vendégek, de hamar jött rá az SZVSE válasza Az első félidőben a hazaiak egy fegyelmezetlenség miatt ember hátrányba kerültek, azonban ez nem zavarta meg a csapatot 10 emberrel is 3-1 es vezetéssel vonultak a félidőre. A második játékrészben végig irányították az összecsapást, amelynek köszönhetően kialakult a 6-2 es végeredmény. Nagy László gratulált az ifjúsági korosztályban szereplő játékosoknak, akik 15-16 évesen hozzá tudtak tenni a csapat játékához és megmutatták, hogy a továbbiakban bátran lehet rájuk számítani.
Ittas vezetés miatt felfüggesztett szabadságvesztés
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2020. november 02. hétfő, 15:48
- Megjelent: 2020. november 02. hétfő, 15:48
- Írta: dankoviki
- Találatok: 906
Újra autóba ült és balesetet okozott május 31-én az a férfi, akit a Tiszaújvárosi rendőrök előállítottak. A vádlottat aznap 23 óra előtt néhány perccel ittas vezetésért a rendőrkapitányságra kísértek, majd bevonták jogosítványát. A férfi a rendőrségről távozott, majd újra járműbe ült és Sajószögedre indult. Gépkocsijával az úton megcsúszott és az útmenti növényzetnek ütközve állt meg. A bíróság – tárgyalás mellőzésével – 8 hónap szabadságvesztést szabott ki, aminek végrehajtását 1 évre felfüggesztette és 1 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság végzése jogerős.
Letartóztatás zsarolás miatt
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2020. november 02. hétfő, 15:47
- Megjelent: 2020. november 02. hétfő, 15:47
- Írta: dankoviki
- Találatok: 909
A Miskolci Járásbíróság október 30-án letartóztatását rendelte el annak a férfinek, aki bűnügyi felügyelet alatt állva, zsarolta meg ismerősét. A gyanúsítottal szemben tavaly indult büntetőeljárás csalás miatt, és a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el: a gyanúsított nem hagyhatja el Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területét. A férfi október 26-án, engedély nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyébe, Tiszalökre ment, ahol elszámolási vita során ismerősét megveréssel fenyegette meg, ha az nem fizet neki egy millió forintot. A pénz átvételekor a gyanúsítottat letartóztatták, vele szemben zsarolás miatt indult eljárás. Ezzel a cselekménnyel súlyosan megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait, így a bíróság a férfi letartóztatását rendelte el. A bíróság döntésével szemben a gyanúsított fellebbezett.
Felfüggeszti miskolci beruházásait a Lufthansa
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2020. november 01. vasárnap, 17:49
- Megjelent: 2020. november 01. vasárnap, 17:49
- Írta: dankoviki
- Találatok: 904
A világjárvány nagyon rossz hatással van a repülőgépipar gazdaságára. Kiemelten sújtják az ipar ezen részét. Örömteli volt, hogy a Lufthansa az az egyetlen nemzetközi befektető, aki Miskolcon tervezett létrehozni egy 138 új munkahelyes gyáregységet. A Lufthansa Technik képviselői levelükben fogalmazták meg, hogy nem tudják biztosítani a cég hosszú távú túlélését. Miskolc város vezetése megérti és átérzi a vállalat helyzetének súlyosságát és továbbra is egyeztetéseket folytat a Lufthansa Technik képviselőivel. A város vezetése továbbra is megtesz mindent azért, hogy a világjárvány által okozott nehézségek közepette a város továbbra is vonzó célpontja legyen a hazai és a külföldi befektetőknek.
Emberölési kísérlet
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2020. november 01. vasárnap, 17:41
- Megjelent: 2020. november 01. vasárnap, 17:41
- Írta: dankoviki
- Találatok: 986
Továbbra is letartóztatásban marad az a két vádlott, akik tavaly júniusban megtámadtak egy ismeretlent, majd bántalmazták. A vádlottak követték, hátulról többször megrúgták, megütötték, azzal fenyegették, hogy „kinyírják". A sértett egy vízelvezető árokhoz érkezett, amiben iszapos víz hömpölygött. A férfit az árokba lökték, majd az egyikük az vádlott fejét, a másik a testét taposva nyomta le a víz alá. A sértett bordatörést és további zúzódásokat szenvedett és súlyos testi-lelki gyötrelmet élt át. A letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt a Miskolci Törvényszéken folytat büntetőeljárást. A bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta, végzése végleges.
További cikkeink...
- Halloween-i rémisztő hangulat Mádon
- Az örök világosság jelképe, a gyertya
- Meglepetés a szerencsi rendőröknek
- Oltassuk be magunkat influenza elleni védőoltással
- Az autók téli felkészítése
- A Szerencsi Fürdő 110 éve
- A díjnyertes furulya
- Őszi hangulat Golopon
- Karanténban a szerencsi polgármester
- Elkészült a tokajiak bölcsődéje
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 83
Yesterday 1035
Week 1589
Month 7035
All 989355
Currently are 92 guests and no members online