Vivid - VirtueMart Template

A HÁZASSÁG MINT ÖRÖK ÉRTÉK

A Házasság hete országos programsorozat keretében Szerencsen a Rákóczi- vár Lovagtermében február 12-én Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus tartott előadást. Az atya beszédében kiemelte a ikonok fontosságát, amelyek örökérvényű üzenetet hordoznak magukkal. Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánják irányítani a figyelmet. A házasság hetéhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt, amelyet 4 kontinens 21 országában ünnepelnek. A parókus elmondta, hogy a Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és a 2020-as év arcai Semsei Rudolf üzletember és felesége Dobay Eszter.

Bővebben: A HÁZASSÁG MINT ÖRÖK ÉRTÉK

BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK

Az Ózdi Járásbíróság február 12-én előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2019. október 28-án Ózdon, a nyílt utcán fosztott ki egy idős asszonyt. A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi Ózd egyik forgalmasnak számító lakóövezetében, a délelőtti órákban figyelt fel a gyalogosan közlekedő sértettre és elhatározta, megszerzi annak kezében lévő táskáját. A vádlott odaszaladt az idős asszonyhoz, kikapta a táskát a kezéből és elmenekült a helyszínről. A táskában nem csak készpénz, hanem a sértett személyes iratai is benne voltak, melyeket a férfi egy szeméttárolóba dobott. A bíróság kifosztás elkövetése miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit és 2 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, továbbá 30.000,- forint kártérítés megfizetésére is kötelezte a sértett részére. A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, ugyanakkor a vádlott terhére értékelte azt, hogy a hasonló - idős korúak sérelmére - elkövetett esetek rendkívül gyakoriak a környéken. A járásbíróság ítéletét a vádlott és az ügyész elfogadta, a férfi védője azonban 3 nap gondolkodási időt tartott fenn fellebbezési nyilatkozata megtételére.

FARSANGI MASZKABÁL AZ ALSÓSOKNAK

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola alsó tagozatosai február 13-án farsangi mulatságon vettek részt, ahol minden a mókáról, a vidámságról és a kacagásról szólt. Az 1. A az 1. B, a 2. A és a 2. B osztályosok egyéni jelmezekbe öltöztek.

Bővebben: FARSANGI MASZKABÁL AZ ALSÓSOKNAK

A MISKOLC NYERT, A MAC KIKAPOTT

A DVTK Jegesmedvék csapata házigazdaként 4-2-re legyőzte a HC Kosice együttesét a szlovák jégkorongliga alapszakaszának február 12-én. A miskolciak 21 győzelemmel és 24 vereséggel a tabella nyolcadik helyén állnak. A MAC Újbuda hosszabbítás után 4-3-ra kikapott a Slovan Bratislava otthonában. A pozsonyiak a rendes játékidőben egyszer sem vezettek a találkozón. A MAC 15 győzelemmel és harminc vereséggel a tizedik helyen áll, három mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt.

HOGY MINDENKI HAZAÉRJEN

A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. A megye útjain február 3-a és február 9-e között 84 közúti közlekedési baleset történt, ebből négy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonhárom ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 312

Yesterday 586

Week 2683

Month 8350

All 682352

Currently are 66 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions