Vivid - VirtueMart Template

Madársuli a bekecsi óvodában

A bekecsi Lurkó ház Napköziotthonos Óvodában ezen a héten minden a vidám programokról szólt. A Lurkó hét negyedik napján, május 27-én a Madársuli interaktív előadásán vehettek részt a csöppségek az óvoda udvarán. A foglalkozáson a gyerekek megismerkedhettek, Törpi, a kuvikot mindennapi életével, szokásaival, sőt meg is simogathatták a kedves kis madarat. Az ember és a madarak kapcsolata már több ezer esztendős múltra tekint vissza. Imre István ezt a mintegy 4000 éves tudást igyekszik minél jobban megismerni kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Imre Istvánt elkísérte ez alkalommal Törpike, a kuvik, Jenő, a vándorsólyom, Henriett a héja is. Ezeken a programokon a gyerekek életreszóló élményekkel gazdagodtak, amely iskolás éveik alatt is szívesen emlékeznek vissza.

Gyermeknapi program a Napsugár óvodában

A hosszú karantén időszak után május 27-én délelőtt vidám programokkal várták a kicsiket a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár épületének udvarán. A délelőttön meglátogatta a kicsiket a város polgármestere, Nyiri Tibor és Gábor Zsuzsanna, önkormányzati képviselő, akik labdákat, színes ceruzákat, színes papírt és filctollat vittek a kicsiknek ajándékba. A csöppségek trambulinoztak, hintáztak, mászókáztak, majd az előre elkészített hajtogatott lufikkal megérkezett Rita bohóc is. Volt az ovisoknak arcfestés, készítettek nekik csillámtetkókat is, amelyet nagyon élveztek a gyerekek. Ez a nap az önfeledt játékról és a vidámságról szólt a Napsugár épületben.

Karantén sportolás- Nordic Walking bemutató

A Globo Magazin Sport percek című rovatában ez alkalommal a Nordic Walkingot mutatja be az abaújszántói Antal Jánosné, aki a Kezdjetek el Élni Egyesület elnöke. Több csoportot is szervezett már a településen, sőt több városban is népszerűsítette már a sportágat. A botos gyaloglásnak vagy skandináv gyaloglásnak is nevezett nordic walking eredetileg a sífutók nyári edzésprogramjaként született meg, később azonban önálló sporttá vált. Hamar el is terjedt, különösen az idősebb mozogni vágyók körében. A mozgásforma legalapvetőbb technikáit, a helyes bothasználatot is elsajátíthatjuk nagyon rövid időn belül egy profi tréner segítségével.

Pfizer vakcina érkezett a Rendelőintézetbe

A lakosságnak ismét elérhető az online időpontfoglalással a COVID-19 védőoltásra az első Pfizer-Biontech vakcina a szerencsi rendelőintézet oltóponton, amire az alábbi napokra nyílik lehetőség: május 27. (csütörtök), május 28. (péntek), május 31. (hétfő), június 1(kedd), 8-16 óra közötti időpontokra. Emellett továbbra is folyamatosan elérhető a Sinopharm vakcina az intézetben a 18. életévét betöltött felnőtteknek és szülői belegyezői nyilatkozattal a16-18 év közötti fiataloknak Mindenképpen szükséges, hogy a lakossági regisztráció megtörténjen a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Ezt követően az időpontfoglaló kezelése nagyon könnyű, a TAJ-szám és születési dátum megadásával tudnak belépni a regisztráltak, majd kiválaszthatják, hogy melyik napon, hány órakor a szerencsi oltóponton szeretnék megkapni az oltást. Fontos tudni, hogy mindenki csak egy foglalást tud végezni és a véglegesített foglalása már nem módosítható. A második oltást is ugyanazon a oltóponton fogja megkapni az állampolgár, ahol az elsőt. A regisztrált az időpontfoglalásról visszaigazoló emailt, sőt az oltás előtti nap emlékeztető emailt is kap. A foglalás visszaigazolása ki is nyomtatható. Ügyelni kell arra, hogy a lefoglalt időpontban pontosan jelenjen meg! Az oltásra vigye a személyi igazolványát, a TAJ-kártyát, a kitöltött és kinyomtatott hozzájáruló (16-18. életév között szülői belegyező-) nyilatkozatot, és lehetőleg a kinyomtatott foglalás visszaigazolást. A regisztráltak, ha már foglaltak online időpontot és a háziorvosuk is hívja őket oltásra, akkor jelezzék a háziorvosnak, hogy már van időpontjuk a rendelőintézeti oltópontos oltásra!

Vidám programok a bekecsi ovisoknak

A járványhelyzet miatt nem szervezhettek az óvodapedagógusok közös programokat a kicsiknek. Az enyhítésnek köszönhetően gyereknap alkalmából vidám programokkal, kisebb kirándulásokkal készültek az óvónénik a csöppségeknek a bekecsi Lurkó-ház Napközi Otthonos Óvodában. Május 26-án a kicsik és az óvodapedagógusok a Bekecsi Lovastanyára látogattak el, ahol megnézhették az állatokat és régi játékokkal is játszhattak. A Lurkó-hét programjai mindig változatosak, a gyerekek igényeihez szabva alakítják ki azt a pedagógusok.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 323

Yesterday 516

Week 4851

Month 10297

All 992617

Currently are 151 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions