Vivid - VirtueMart Template

Felújították a háziorvosi rendelőt

Az elmúlt év szeptemberében látott hozzá a kivitelező Szerencsen, a Jókai utca 2 szám alatt lévő 1. sz. háziorvosi rendelő helyiségeinek a felújításához, miután 12 millió forintot nyert az önkormányzat pályázaton, amit a költségvetéséből 3 millió forint önrésszel egészített ki a képviselőtestület. Az elmúlt hónapokban megtörtént az épület szigetelése, a fűtés korszerűsítése, a nyílászárók cseréje, Újjáépítették a vizesblokkot, vakolták a falakat, padlózatot cseréltek, festettek, mázoltak, ezáltal megszépültek a helyiségek. A bejáratot akadálymentesítették, a tetőt javították. Rohály Judit doktornő és asszisztense visszaköltözik korábbi helyére és 2022. január 10-től (hétfő) már a megújult, korszerű rendelőben, a Jókai utca 2 szám alatt várja a pácienseket, a megszokott időben.

Lezárt ügyek: Halálos baleset gondatlan okozása

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy olyan sofőrrel szemben folytatott, aki a megalapozott gyanú szerint halálos közúti közlekedési balesetet okozott. Halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 31 éves sajópüspöki nővel szemben. A gyanúsított 2021. május 6-án 10 óra 40 perc körül Ózdról tartott Sajópüspöki irányába, amikor nem kellő körültekintéssel kezdte meg az előtte haladó autó előzését, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy vele szemben haladó motorossal. A motort vezető a karambolban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét veszítette. Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ítélet az M3-as autópályán történt baleset ügyében

A Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2022. január 5-én tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2019 decemberében az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hejőkürt térségében nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért megcsúszott és kétszer a szalagkorlátnak ütközött. A közlekedésben résztvevők igyekeztek elkerülni a balesetet, azonban hat jármű a manőverezés miatt az úttesten sodródott, illetve megpördült és egymásnak vagy a szalagkorlátnak ütköztek. Egy személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A bíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 360.000 Ft összegű pénzbüntetésre, valamint 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és védője is három munkanapon belül nyilatkoznak az esetleges fellebbezés tárgyában.

Ötödször is a legszebb lett a Miskolci Adventi villamos

Ötödször is a legszebb lett a Miskolci Adventi villamos Az MVK Zrt. 202-es szerelvénye, azaz Miskolc Adventi Villamosa évről évre egyre népszerűbb, büszkén mondhatjuk, hogy nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is. 2021-ben az immár 5. nemzetközi ötödjére is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet. Az érdeklődők január 6-ig, vagyis Vízkereszt napjáig utazhattak az ünneplőbe öltöztetett villamoson. A csehországi Plzen megvédte a korábbi évek második helyét, a bronz pedig most először Prágát illeti. Az idei szavazáson tizenegy ország huszonhárom villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért.

Automatából is vásárolhatunk autóbusz bérletet

Tokaj és Sárospatak vonzáskörzetében közlekedő autóbuszjáratokra szóló viszonylati bérletek is megvásárolhatók a MÁV-START jegypénztáraiban és automatáiból. A minél szélesebb körű vásárlási lehetőségek biztosítása érdekében kezdte meg a MÁV-START – egyelőre pilot jelleggel – a jegypénztáraiban és kihelyezett automatáiból a viszonylati Volánbusz bérletek értékesítését. December 15-től országosan megvásárolhatóak a Tokaj és Sárospatak vonzáskörzetében közlekedő 14 autóbuszvonal járataira szóló helyközi, teljesárú, kedvezményes (90%), 30 napos, havi, félhavi Volánbusz viszonylati bérletek. Az így kiadott bérletekre a rendszer már ráírja az utazási viszonylatot. A teljesárú bérlet személyazonosság igazolására alkalmas okmány, a kedvezményes bérlet pedig a kedvezményre jogosító igazolvány/igazolás felmutatásával együtt érvényes. Jelenleg Szerencs, Sárospatak és Sátoraljaújhely vasútállomásokon egy-egy automata üzemel, 2022 év folyamán Tokaj és Sárospatak állomásokra is telepítenek automatákat.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 516

Yesterday 653

Week 4528

Month 9974

All 992294

Currently are 122 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions