Vivid - VirtueMart Template

Győzelem az asztaliteniszezőknél

A 2021/2022-es tavaszi szezon január 9-én kezdődött. Az első fordulót Gödöllő gárdája ellen hazai pályán játszotta az NB II-es együttes. A végeredmény szempontjából magabiztos győzelmet aratott a szerencsi gárda, hiszen 13-5 arányban diadalmaskodtak. Tamás Szabolcs mind a 4 mérkőzését megnyerte, Korály Tibor 3, míg Sánduly Levente és Köllő Ábel 2-2 győzelemmel járultak hozzá a nagyaranyú győzelemhez. Mindkét páros mérkőzést megnyerték a fiúk.

Halálos Lakástűz Ózdon

Ózdra riasztották január 12-én reggel 7 óra után a tűzoltókat az Árpád vezér útra, ahol egy kétemeletes sorház egyik második emeleti lakásában tűz keletkezett. Az ózdi hivatásos tűzoltók három járművel néhány perc alatt a helyszínre értek. Az épületben pár négyzetméteren pusztítottak a lángok, sűrű füst borította a tűzzel érintett helyiséget, ahol bútorok és felhalmozott papírhulladék égett. Az oltást és az ingatlan átszellőztetését követően egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A katasztrófavédelem a tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálja. A hideg időben megemelkedik a lakástüzek, melléképülettüzek száma, a hasonló esetek elkerülése érdekében érdemes egy füstérzékelőt vásárolni otthonra, és jobban figyelni egyedül élő rokonainkra, ismerőseinkre, szomszédjainkra. (Forrás: baz.katasztrofavedelem.hu )

CT a Szerencsi Rendelőintézetben

A Szerencsi Rendelőintézet munkaértekezletén január 10-én jelentette be Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, hogy a járóbeteg szakellátó intézmény egy CT berendezéssel gazdagodik az elkövetkezendő hónapokban. Az országgyűlési képviselő elmondta azt, hogy ez egy 2017-ben beadott pályázatból valósul meg, amelyet eddig tartaléklistára tettek, azonban karácsony előtt arról értesítették, hogy mégis megvalósulhat ez a nagy álom Szerencsen. Bobkó Géza, igazgató-főorvos köszönetet mondott Koncz Zsófiának a közbenjárásáért, hiszen így a betegeknek nem kell elutazniuk messzire CT-re. Nyiri Tibor, polgármester is köszönetet mondott az orvosoknak és az egészségügyi szakdolgozóknak a megfeszített munkáért a járványhelyzet ideje alatt. A polgármester kiemelte, hogy a helyiek érdekeit figyelembe véve PCR mintavételi pontot, valamint oltópontot is kialakítottak a városban, hogy minél többen hozzájuthassanak a vakcinákhoz. A CT beszerzésére egy esztendő áll majd a rendelkezésre.

Csak az oltás véd az omikron ellen

Az omikron lényegesen gyorsabban terjed, mint a koronavírus korábbi mutációi – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt a vakcinák hatásosságáról, a magyar egészségügyi rendszer helytállásáról, valamint a januári béremelésekről is. Az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról, társbetegségek szerepéről viszonylag keveset tudunk, de nap mint nap gyarapodnak az ismereteink - mondta Kásler Miklós. Hozzátette: az omikron esetében is a leghatékonyabb védekezési eszköz az oltás. Kásler Miklós a vakcinák hatásosságával kapcsolatban mindenkit emlékeztetett: a rendelkezésre álló oltóanyagok mind a fertőzés, mind a halálozás ellen komoly védelmet nyújtottak az eddigi hullámok során, ugyanakkora 4 hónappal az első illetve második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökkent. Ezért perdöntő jelentősége van a harmadik oltás felvételének – szögezte le a miniszter. A tárcavezető vezetésével megalakult az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport cél az, hogy az újabb vírusmutánsok tulajdonságát, fertőzőképességét és klinikai tüneteit hazai körülmények között tudják vizsgálni. A magyar egészségügy mindegyik hullám esetében helytállt és a legfontosabb beavatkozásokat ellátta – válaszolta Kásler Miklós arra a kérdésre, hogy bírni fogja-e a magyar egészségügyi rendszer a pandémia okozta folyamatos terhelést. Kiemelte: a koronavírus-járvány hatására például Németországban a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását felfüggesztették. Ilyen Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő - mutatott rá a miniszter. A januári béremeléseseket úgy összegezte: januártól 20%-kal emelkedett a kulturális dolgozók, 21 százalékkal a szociális ágazatban dolgozók, az ápolónők és nővérek, 10%-kal pedig a pedagógusok fizetése. 2020-hoz képest az orvosok most már 2,5-szeresen, míg a nővérek 2018-as alapbérhez képest 72 százalékkal többet keresnek - ismertette a miniszter, aki szerint a háziorvosokat bevonásával létrejött csoportpraxisok minőségileg legmagasabb csoportja 100 százalékkal több bevételhez jutott, mint a megelőző évben.

Ítélet az erőszakoskodóval szemben

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak az ápoló foglalkozású vádlottnak az ügyében, akivel szemben szexuális erőszak minősített esete miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság a vádlottat gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 7 év 7 hónap szabadságvesztésre, végleges hatályú ápolói és valamennyi egészségügyi munkakörben végezhető foglalkozástól eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte a büntetéskiszabás során az egészségügyi rendszerbe és a sátoraljaújhelyi kórházba vetett közbizalom és össztársadalmi érdek aláásását. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 0

Yesterday 516

Week 4528

Month 9974

All 992294

Currently are 192 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions