Vivid - VirtueMart Template

Szabadságvesztés a drogkereskedőnek

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa október 25-én megtartott nyilvános ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt folyt eljárás. Az elsőfokon eljárt Tiszaújvárosi Járásbíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2019 őszén Hollandiába utazott, ahol a későbbi magyarországi értékesítés céljából vásárolt egy kisteherautót, majd hazatért. Első útja egy ismerőséhez vezetett, akivel a Hejőbába és Szakáld közötti félreeső földúton elszívtak 1-1 szál marihuánás cigarettát. A környéken járőrszolgálatot ellátó rendőrök igazoltatták a két férfit és átvizsgálták a vádlott autóját, ahol különböző kábítószer gyanús porokat, olajokat és növényi törmelékeket találtak és foglaltak le, később a nyomozó hatóság a vádlott miskolci lakásán is további kábítószer tartalmú növényi törmelékeket, porokat és tablettákat talált. Az elsőfokú bíróság a vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, amellyel szemben a vádlott és védője fellebbezett. A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

Bűnösnek találták a csomagolóanyag cég vezetőjét és a karbantartót

A Miskolci Járásbíróság 2021. október 26-án ítéletet hozott annak a csomagolóanyag gyártásával foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként és a gépek karbantartásával, javításával kapcsolatos feladatokat ellátó személyként tevékenykedő vádlottnak az ügyében, aki több munkavédelmi előírás megszegésével a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki és amelynek következtében a sértettnél maradandó fogyatékosság állt be. A járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétségében, akit ezért 600.000 forint pénzbüntetésre ítélt. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, megbánó magatartását, azt, hogy a sértettnek jelentős pénzbeli kártérítést fizetett, valamint a sértett általi megbocsátást. Enyhítő körülményként esett latba továbbá az is, hogy a sértett továbbra is a vádlott által vezetett cégnél dolgozik, ahol a munkakörülmények biztonságosabbá váltak. Az ítélet jogerős.

Átadták az M30-as autópályát

Az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között október 26-án átadott szakaszának köszönhetően közvetlen autópálya kapcsolat jött létre Miskolc és testvérvárosa, Kassa között. Az útvonal a TEN-T hálózat és egyben a Via Carpathia, a Kelet-Európai Gyorsforgalmi folyosó része is. Az ünnepélyes átadón Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója mondott beszédet. A Miskolctól Kassáig tartó útszakasz 2021. december 31-ig díjmentesen használható.

fotó: vg.hu

A láthatóság életeket menthet

Az őszi közlekedési balesetek egyik elsődleges oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. A járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése mellett a saját szemük épségének ellenőrzése, látásuk megbízhatóságának megőrzése. Időszerű ugyanakkor a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncs, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Elengedhetetlen egy jól működő ablaktörlő, továbbá a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék és a páramentesítő használata. A Látni és látszani kampány 2021. október 25-től december 10-ig tart.

A tehergépjármű hátsó kerekének csapódott

Közúti közlekedési baleset történt október 25-én a délutáni órákban a 39-es számú főúton. Egy Peugeot 206 típusú autó Tállyáról haladt Rátka irányában, amikor a sofőr a kereszteződésben nem észlelte az Abaújszántó irányából érkező és Mád felé közlekedő MAN típusú tehergépjárművet. A Peugeot sofőrje a teherautó hátsó kerekének ütközött, akit a mentők a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházba szállították. Az eset körülményeit a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 37

Yesterday 550

Week 852

Month 2625

All 690456

Currently are 65 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions