Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TIZENKILENC MILLIÓ FORINTTAL GAZDAGODOTT AZ ONLINE CSALÓ

Csalás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves tuzséri férfival szemben. Az elkövető 2023. augusztus 16-án kicsalt egy Miskolcon lakó sértettől közel 19 millió forintot. Az álbankár telefonon kereste meg áldozatát, és közölte, hogy gyanús műveletet észleltek a számláján, de közösen meg tudják akadályozni, hogy kár érje.

Azt mondta a sértettnek, hogy kapcsolja telefonon az informatikai csoportot, ahol kérték tőle, hogy töltse le számítógépére az AnyDesk programot, és lépjen be a netbankjába, majd adja meg a pénzintézet által küldött sms-kódokat. Az asszony a kéréseknek eleget is tett. A csaló így megszerezte a sértett netbankos adatait, majd az összes megtakarított pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt 2024. március 12-én, és közel félmillió forintot le is foglaltak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy mindenki biztonságban legyen a világhálón is.

・ Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! A pénzintézetek soha nem kérik a számlatulajdonosoktól ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során dolgozóik látják ezen adatokat!

・ A bank telefonon soha nem ad utasítást az ügyfélnek semmilyen átutalásra!

・ Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja Önnek!

・ Amennyiben áldozattá vált, azonnal, késedelem nélkül értesítse számlavezető bankját, és tegyen feljelentést a rendőrségen!

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 756

Yesterday 433

Week 1475

Month 7142

All 681144

Currently are 325 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions