Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

GÓLGAZDAG MÉRKŐZÉS A TATAY SPORTTELEPEN

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság huszonhetedik fordulójában a Szerencs Városi Sport Egyesület csapata Ongát fogadta május 12-én, a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen. A vendégek már a tizenharmadik percben előnybe kerültek, akik egy szerencsének mondható találattal szerezték meg a vezetést.

A szerencsiek fokozatosan próbálták átvenni a játék irányítását, amelynek eredményeként először Nagy László a harmincnegyedik percben egyenlített, majd hat perccel később az ellenfél kapusának hibáját kihasználva szerzett szép találatot Ternyik Máté, amellyel már a szerencsieknél volt az előny. A második játékrészben az ongaiak bátor játékkal rukkoltak elő, amelynek végén ismét egyenlő volt az állás a hatvanharmadik percben. A szerencsiek azonban nem adták fel, akik Szűcs Máté góljával zárkóztak még közelebb. Ekkor még úgy nézett ki, hogy az ongaiak elviszik mindhárom pontot a Tatay Sporttelepről, ám a hazaik ígéretes szabadrúgáshoz jutottak az összecsapás kilencvenharmadik percében, amelyet Berecz László végzett el és használt ki kíméletlenül, kialakítva a 4-4-es végeredményt.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 112

    Yesterday 286

    Week 398

    Month 6065

    All 680067

    Currently are 94 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions