Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban

Több mint 200 szakember vesz részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza ad otthont. A cégek képviselőit Kiss László, a BOKIK Ipari Tagozatának elnöke köszöntötte.

A fórumon a nap folyamán több mint 500 előre egyeztetett, személyes üzleti tárgyalást tartanak a kkv-k képviselői és a nagyvállalatok beszerzői. A találkozók célja, hogy a kisebb vállalkozások megismerjék a nagyvállalatok beszállítói igényeit, bemutassák saját kapacitásaikat, és új üzleti kapcsolatokat építsenek ki. A megbeszéléseken emellett technológiai együttműködésekről és közös üzleti lehetőségekről is szó esik.

A résztvevő cégek számos területen keresnek lehetséges beszállítókat. Az igények között szerepel az autóipari alkatrészgyártás, a műanyag-fröccsöntés, az öntészet, a fémmegmunkálás, az ipari karbantartás, a gépészeti és villamos kivitelezés, az építőipar, a logisztika, az alapanyag- és csomagolóanyag-ellátás, valamint a kalibrálás és a laborvizsgálat.

A fórumon beszállítókat kereső vállalatok között van az Automotive Steering Column Kft., a BorsodChem Zrt., a Bott Hungária Kft., a KIS Szerelő és Kereskedő Kft., a MOL-csoport, a MITSUBA Hungary Kft., az MVM Services Zrt., az ÓAM Ózdi Acélművek Kft., a Sanatmetal Kft., a Shinwa Magyarország Precíziós Kft. és a ZF Hungária Kft. A programban az Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter is részt vesz. A mára országos méretűvé vált rendezvény ötlete a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától származik.



Forrás: Borsod Abaúj Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székely Konyha és Kert - új adás

13:00 Székely Gazda - új adás

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 90

Yesterday 244

Week 1049

Month 10221

All 1518767

Currently are 110 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions