Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TIKTOK-MILLIOMOSOK NYOMÁBAN A NAV

  Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót. A platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták, eltitkolták – a revizorok azonban nem lájkolták ezt a megoldást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) év elején tette közzé az idei ellenőrzési tervét, ebben egyértelműen leszögezte, hogy kiemelten ellenőrzi a bevételüket eltitkoló influenszereket. Ezúttal két, közösségi médiában jelentős követőtáborral rendelkező tartalomgyártó YouTube-on és TikTokon szerzett bevételét vizsgálta az adóhivatal. Az egyikük összesen több mint 17 millió forintot, a másik pedig 8 millió forintot keresett a platformokon futó videóik nézettségével.

Mindketten adószám nélkül tevékenykedtek, és nem vallották be online tevékenységükből származó jövedelmeiket sem. Ráadásul, megtévesztésként, a bevételeik egy részét kiskorú gyermekeik bankszámláira utaltatták. Bár az influenszerek kezdetben nem működtek együtt, végül elismerték tartalomgyártásból származó bevételeiket. A tartalomgyártásból, közösségimédia-platformokról vagy egyéb online szolgáltatásokból származó bevételek ugyanúgy adókötelesek, mint bármely más jövedelem, az adóköteles tevékenységhez pedig adószámot kell igényelni. A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri a digitális térben megjelenő új jövedelemszerzési formákat. Nem kifizetődő a bevételeket eltitkolni, hiszen a rendelkezésre álló online adatok, az informatikai eszközök és a szakemberek összehangolt munkája lehetővé teszi feltárásukat. A be nem vallott jövedelem után pedig pótlólag meg kell fizetni az szja-t, a szochót. Ezen túl a bevételeiket illegálisan eltitkoló influenszerek - akár 200 százalékos mértékű – adóbírságra és késedelmi pótlékra is számíthatnak. Aki adószámot is „elfelejt” igényelni, annak terhére a mulasztása miatt egymillió forintos bírságot is kiszabhat a NAV.

 

Kép forrása

 

 

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székely Konyha és Kert - új adás

13:00 Székely Gazda - új adás

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 128

Yesterday 753

Week 4637

Month 9513

All 1347647

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions