Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MŰFÜVES FOCIPÁLYA KÉSZÜL SZERENCSEN

Újabb fejlesztéssel bővül Szerencs, ezúttal a sportolni vágyók örömére: egy modern, műfüves futballpályát építésébe kezdett a város önkormányzata. Az előkészültek már zajlanak, a kivitelezésről pedig Nyiri Tibor Szerencs Város polgármestere, Szerencs Város Sportegyesület elnöke beszélt bővebben a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen.

Kilenc éve a Szerencs Város Sportegyesület elnöke Nyiri Tibor, akkoriban egy élőfüves labdarúgó pálya volt, jelentős hiányosságokkal. Kiadósabb eső után már ellehetetlenült a játék. Néhány évvel ezelőtt sikerült egy korszerű pályát kialakítani a Magyar Labdarúgó Szövetség TAO rendszerének a fejlesztési programjának a segítségével. A létesítmény mögött egy nádas volt, a területet feltöltötték, hosszú eljárási folyamat után sikerült a fejlesztéshez szükséges engedélyeket beszerezni. Összesen hat csapat van, ebből öt utánpótlás csoport, akik használják a pályát, ezáltal igény van rá hogy a már meglévő élőfüves pálya mellé másik műfűvel borított játéktér is elkészüljön. Két évvel ezelőtt száz százalékos támogatottságú pályázatot nyertek el szabványméretű 111 méter x 60 méter széles műfüves pályára. Mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból jöhet létre a korszerű, minden igényt kielégítő létesítmény, mely modern világítással, labdafogó hálókkal, kispadokkal lesz ellátva és a tervek szerint idén őszre elkészül. A kivitelezést végző cég több komoly referenciamunkával is rendelkezik. A távlati célkitűzések között szerepel, hogy további területeket tudjanak hasznosítani a szabadidős tevékenységek elvégzésére, egészen a Hármas tóig bezárólag. Rekreációs, kellemes kikapcsolódást nyújtó infrastrukturális fejlesztést szeretnének véghezvinni. A megvalósult projektek közül a rekreációs park a Magyar utcában, kerékpárút, valamint a kondipark nyújt mozgási, kikapcsolódási lehetőségeket a helyi és környékbeli embereknek. Egy műanyag borítású kézilabda pálya is rendelkezésre áll. Szabadon használható a kondipark és a sportpálya területét, természetesen annak felszereléseire, értékeire vigyázva, hogy mások is örömüket lelhessék benne. Szerencs halad a fejlődés útján, és minden lehetséges eszközt és forrást igyekszik megragadni a városvezetés, hogy tovább épüljön, szépüljön a település.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 653

Yesterday 1016

Week 3975

Month 5748

All 693579

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions