Vivid - VirtueMart Template

TEREMAVATÁS A TÁJFÖLDRAJZI KONFERENCIÁN

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium, a Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézet, valamint a Magyar Földrajzi Társaság május 22-én tizenkettedik alkalommal szervezett tájföldrajzi konferenciát. Az ünnepi köszöntők után a résztvevők szekció üléseken vettek részt, majd átadták a szépen felújított informatika termet, amelyet Süli-Zakar István, egyetemi tanárról neveztek el.

Bővebben: TEREMAVATÁS A TÁJFÖLDRAJZI KONFERENCIÁN

BESZÁMOLÓ A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK MUNKÁJÁRÓL

Összebírói értekezlet keretében értékelték május 21-én a bírósági dolgozók 2014-es esztendőben elvégzett munkáját a Miskolci Törvényszéken. Sisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke magas szintű és kiegyensúlyozott ítélkezésről számolt be, kiemelve azt, hogy a 2014-es esztendőben a Miskolci Törvényszékre és járásbíróságaira közel százezer új ügy érkezett, amelyeket be is fejeztek.

Bővebben: BESZÁMOLÓ A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK MUNKÁJÁRÓL

FOTÓKON ELEVENEDTEK MEG A NÉMET NÉPVISELETEK

Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata május 22-én Magyarországi német népviseletek címmel rendezett fotókiállítást a szerencsi Rákóczi-vár Árkád termében. A tárlaton az érdeklődők a fényképek segítségével megismerhették a pécsi svábok népviseletét, amelyeket napjainkban csak fesztiválokon, hagyományőrző zenés-táncos eseményeken viselnek. (Tudósítás a Globo Magazin május 31-ei adásában.)

Bővebben: FOTÓKON ELEVENEDTEK MEG A NÉMET NÉPVISELETEK

ÉRTÉKTEREMTŐ KÖZFOGLALKOZTATÁS GESZTELYEN

Gesztelyen a Start munka programban és a hagyományos közfoglalkoztatás keretein belül a község önkormányzata százhúsz helyi munkanélkülinek tud munkát biztosítani. A Start minta programban márciustól decemberig a belterületi utak és vízelvezető árkok karbantartása és felújítása, valamint mezőgazdasági munkálatok szerepelnek. A hagyományos programban márciustól augusztusig harminc fő, míg májustól augusztusig 20 fő vesz részt.

Bővebben: ÉRTÉKTEREMTŐ KÖZFOGLALKOZTATÁS GESZTELYEN

A SZENTLÉLEK ELJÖVETELÉNEK ÜNNEPE

Pünkösd, a húsvétot követő ötvenedik nap, a szentlélek eljövetelének ünnepe. Ilyenkor emlékeznek meg az első keresztény gyülekezetek létrejöttéről, tehát Pünkösd egyben a keresztény egyház megalapításának a napja is. Ebből az alkalomból ajánlom tisztelettel nézőink figyelmébe Csejoszki Szabolcs, görög katolikus parókus ünnepi gondolatait.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 348

Yesterday 550

Week 1163

Month 2936

All 690767

Currently are 34 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions