Vivid - VirtueMart Template

ÉLMÉNYEKKEL TELI ÖKÖLVÍVÓ TÁBOR BALATONGYÖKÖN

A Magyar Örökség-díjas restaurátor, Rostás Árpád Balatongyökön ökölvívó tábort szervezett hátrányos helyzetű fiataloknak. Az ország különböző pontjáról nyolcvan fiatal érkezett a nyári programra Tatabányától Bátonyterenyéig, öt különböző sportegyesület berkeiből kísérő nevelőkkel, segédedzőkkel.

Bővebben: ÉLMÉNYEKKEL TELI ÖKÖLVÍVÓ TÁBOR BALATONGYÖKÖN

A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEK ELSŐ NYARALÁSA

Rostás Árpád nevelőotthonban nevelkedett vándorasztalos tábort szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek a Börzsönyben, Királyréten. Huszonöt gyermek vett részt a közel egy hetes nyári táborban, ahol megismerkedhettek az asztalos szakma szerszámaival, majd ellesték a fogásokat a vándorasztalostól.

Bővebben: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEK ELSŐ NYARALÁSA

MEGMENTETTÉK EGY IDŐS ASSZONY ÉLETÉT

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába augusztus 8-án 21 óra 35 perckor tett egy putnoki asszony bejelentést, aki elmondta, hogy 59 éves nagynénjét egy napja nem látták szomszédjai és telefonon sem tudják elérni. A járőrök azonnal az asszony házához siettek, majd a tűzoltók segítségével a bejárati ajtót benyomva a konyhában megtalálták a magatehetetlen, földön fekvő, eszméletlen nőt. Az időközben értesített mentőszolgálat munkatársai további ellátása céljából kórházba vitték az asszonyt. Fotó: MTI

SZOLGÁLATBA HELYEZTE MAGÁT SZABADNAPJÁN

Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt folytat szabálysértési eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság M. Sándor 20 éves ároktői lakossal és 16 éves társával szemben. Az eljárás alá vont személyek 2016. augusztus 5-én az esti órákban egy Ároktő határában lévő szántóföldről egy lucernabálát akartak ellopni. Az esetet észlelte a szabadnapos helyi körzeti megbízott, aki szolgálatba helyezte magát, elfogta, majd kollégái kiérkezéséig visszatartotta a fiatalokat. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítja bíróság elé. Fotó: kaposvarmost.hu

RAJZPÁLYÁZATOT HIRDET A DVTK

Nyári rajzversenyt hirdet gyerekek részére a DVTK. A nevezésnek egyetlen feltétele van, a DVTK címere és valamelyik sportága vagy játékosa szerepeljen a képen. A beküldők között kisorsolnak 100 darab DVTK iskolatáskát, a legjobb három kép tulajdonosa pedig értékes nyereményekkel gazdagodik, köztük a Lillafüredi Sport-és Kalandpark ajándékával. A rajztechnikát illetően semmilyen megkötés nincs. Az alkotás készülhet zsírkrétával, pasztellkrétával, vízfestékkel, temperával, színes ceruzával, vagy bármilyen egyéb szabadon választott technikával is.

Bővebben: RAJZPÁLYÁZATOT HIRDET A DVTK

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 101

Yesterday 548

Week 5016

Month 14002

All 673113

Currently are 46 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions