Vivid - VirtueMart Template

SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉRŐL SZERENCSEN

Az Esélyteremtő Szociális és Egészségügyi Nonprofit Kft. sikeres pályázatot nyújtott be a „Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében elnevezésű Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programra. Ennek a két évig tartó projektnek a megnyitóját május 15-én rendezték meg. Az eseményt Hudákné Orosz Judit, az Esélyteremtő Nonprofit Kft. vezetője nyitotta meg, majd üdvözölte a meghívott vendégeket. Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője elmondta azt, hogy sok családban probléma a szenvedélybetegség, a játék-, az alkohol- és a kapcsolatfüggőség, amibe többen teljesen tönkrementek. A kábítószer káros hatásairól is szólt, majd hozzátette, hogy a gyerekekre nagyon oda kell figyelni a szüleiknek. Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere kiemelte, hogy a fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen ha rossz baráti társaságba kerülnek, akkor később még szerfüggők is lehetnek. Hozzátette, hogy meg kell a gyerekeket tanítani arra, hogy tudjanak nemet mondani. Futó Kálmán, szakmai vezető összefoglalta a projekt jelenlegi állását és a célcsoportokat, Hegedűs Gyula, deviancia szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerfogyasztás akkor kezdődik, amikor az emberek az újdonságokkal akarnak megismerkedni. Az esemény végén a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium tanulói adtak műsort.

ÜTKÖZÖTT MAJD ELALUDT A VOLÁN MÖGÖTT

A Kazincbarcikai Járásbíróság május 21-ei előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki ittas állapotban villanyoszlopnak ütközött munkáltatója személygépkocsijával. A vádlott tavaly november 3-án jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztás után autóba ült. A férfi állapota miatt azonban nem tudta irányítani az autót, így áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd nekiütközött egy villanyoszlopnak, aki olyannyira ittas volt, hogy az ütközés után néhány perccel elaludt a volán mögött. A férfi az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság a férfit százezer forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá három évre eltiltotta a „B” kategóriás járművetéstől. (fotó: illusztráció)

ÍTÉLET A TÉSZTAKÉSZÍTŐ ÜZEM VÁDLOTTJÁNAK ÜGYÉBEN

A Miskolci Járásbíróság május 21-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy miskolci sütőipari cég ügyvezetőjeként nem gondoskodott az üzem tésztakészítő gépének megjavításáról, így egyik alkalmazottja balesetet szenvedett. A vádlott, a cég egyik ügyvezetőjeként felelős volt az üzem műszaki feladatainak, karbantartási és javítási munkálatainak elvégzéséért, amelynek egyik fő tevékenységi köre a tésztagyártás volt, amelyhez egy külön helység sarokrészében elhelyezett gépet használtak.

Bővebben: ÍTÉLET A TÉSZTAKÉSZÍTŐ ÜZEM VÁDLOTTJÁNAK ÜGYÉBEN

SZABÁLYTALAN ELŐZÉS A 37-ES FŐÚTON

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei május 17-én 10 óra 35 perckor észlelték, hogy a 37-es számú főút Gesztely és Újharangod közötti szakaszán egy férfi figyelmen kívül hagyta a felfestett záróvonalat majd a tiltás ellenére megelőzte az előtte haladó rendőrautót. A tetten ért sofőrt a közlekedésrendészeti járőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében. (fotó: illusztráció)

A SÁRKÁNY ÉS A MÉHECSKE MESÉJE GESZTELYEN

A Megyei Könyvtár szervezésében és jóvoltából látogattak el május 20-án a Szegedi látványszínpad művészei a helyi művelődési házba. A nézőtéren helyet foglaló kicsik és a pedagógusok nagy örömmel várták a méhecske és a sárkány barátságáról szóló történetet. Az interaktív, mindenkit megmozgató előadás elemeként a gyerekeket felhívták a színpadra, akik így részei és alakítói lettek a mesének.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 258

Yesterday 820

Week 7042

Month 17957

All 976023

Currently are 298 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions