Vivid - VirtueMart Template

A DONI ELESETTEKRE EMLÉKEZTEK BEKECSEN

A doni katasztrófa hetvenhatodik évfordulójáról emlékeztek meg január 14-én, az I. és II. világháború áldozatainak felállított emlékműnél, a bekecsi temetőben. A második magyar hadsereg hősies küzdelme a Szovjetúnióbeli Don folyó partján, mindörökre történelmünk része marad. Ez az áttörés volt a II. világháború legnagyobb magyar katonai veszteséggel járó tragédiája volt a vörös hadsereg ellen. A történelmi eseményeket Bodnár László, a település polgármestere idézte fel, aki szólt arról, hogy egyes források szerint többszáz ezer magyar katona halt meg a Don folyó partján, akik közül többen is bekecsiek voltak.

Bővebben: A DONI ELESETTEKRE EMLÉKEZTEK BEKECSEN

KÁRTYACSATA MEZŐZOMBORON

Idén tizenhatodik alkalommal rendeztek ultiversenyt hagyományteremtő szándékkal január második vasárnapján, Mezőzomboron. A helyi Közösségi Házban január 13-án megtartott rendezvényen egy előzetes regisztrációt követően Radó Béla, a település polgármestere mondott köszöntőt, aki örömét fejezte ki, hogy sportosan kezdik az évet a kártyajátékot kedvelők. A megmérettetésre negyvennégyen jelentkeztek, akik a környékbeli településekről valamint Piliscsabáról érkeztek, hogy megmutassák tudásukat egy izgalmas verseny keretében.

Bővebben: KÁRTYACSATA MEZŐZOMBORON

LETARTÓZTATÁSBAN A MISKOLCI RABLÓ

A Miskolci Járásbíróság január 11-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki Miskolcon, a Búzatéri autóbusz-állomáson vert meg egy férfit, majd elvette a nála lévő értékeit. A férfi január 6-án keveredett vitába áldozatával a pályaudvaron, amelynek következtében akkora erejű ütést mért áldozata fejére, hogy elesett és beütötte a fejét az asztalba. A támadó ezután átkutatta a földön fekvő férfi ruháját, akitől tízezer forint készpénzt, iratait és bankkártyáját is elvette, majd azért, hogy ne tudjon védekezni, ismét megütötte. A támadót végül a pályaudvar térfigyelő kameráinak segítségével sikerült beazonosítani, aki tettéért akár két évről tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

PAPÍRON UTAZTAK A MOBILOK

Több mint kétszázmillió forintos értékben zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal annak a budapesti cégcsoportnak a vagyonát, ami kínai elektronikai márkákkal üzletelve, áfacsalással szerzett jelentős árelőnyt versenytársaival szemben. A kínai márkák forgalmazására szakosodott cégháló nagyobb magyarországi áruházaknak értékesített mobiltelefonokat, tableteket és e-book olvasókat. Az elkövetők a Kínából beszerzett árut papíron azonnal továbbértékesítették Szlovákiába, majd egy cégláncolaton keresztül, egy-két napon belül vissza is vásárolták. Az elektronikai cikkek persze a valóságban sosem lépték át az országhatárt, viszont a társaság a számlázási láncba iktatott bedőlt cégekkel tízmilliós nagyságrendben csalta el az áfát.

Bővebben: PAPÍRON UTAZTAK A MOBILOK

NAGY MENNYISÉGŰ HAMIS LEGO

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le január 11-én. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak szemet szúrt egy nagy mennyiségű szállítmány, amelyet Kínában adtak fel egy ukrajnai lakcímmel rendelkező személynek. A küldeményt a pénzügyőrök átvizsgálták, amiben nagy mennyiségű Lego formatervezésű építőelemet találtak.

Bővebben: NAGY MENNYISÉGŰ HAMIS LEGO

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 187

Yesterday 668

Week 2272

Month 6359

All 854901

Currently are 85 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions