Vivid - VirtueMart Template

ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján emlékeztek a hősökre Megyaszón, a helyi Általános Művelődési Központban. A községben tartott ünnepi megemlékezésen a környező települések polgármesterei, mint minden alkalommal ezúttal is részt vettek. A helyi önkormányzattal közösen tartott ünnepélyen Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a 48-as forradalom a szabadság, a sajtószabadság és az ifjúság ünnepe volt.

Bővebben: ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG!

ELÍTÉLTÉK A KÁBELTOLVAJOKAT

A Miskolci Járásbíróság március 14-én hirdetett ítéletet annak a négy férfinak az ügyében, akik miatt 41 településen nem működött a telefon és az internet, mert levágták a szolgáltatást biztosító vezetéket. A tényállás szerint a vádlottak 2017. március 30-án elmentek Belegrádra, majd levágták a Hernád folyó felett átívelő, 80 méter hosszú kábelt, hogy értékesíteni tudják fémet a MÉH-telepen. Ezt követően a négy vádlott összetekerte a levágott vezetéket, majd meggyújtották külső burkolatát, amitől füst lett. A hernádkaki önkormányzat dolgozói ezt észrevették, de az elkövetők elmenekültek a helyszínről. A vádlottak cselekményükkel több, mint harmincezer forint lopási és több, mint ötszázezer forint rongálási kárt okoztak. A férfiakat közérdekű üzem működése megzavarásának és lopás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Az az első rendű vádlottat 3 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap szabadságvesztésre, míg a másod-, harmad- és negyed rendű vádlottakat 5 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ítélete nem jogerős. (fotó: illusztráció)

HOSSZABB NYITVATARTÁSSAL SEGÍT A NAV

Az szja-bevallási tervezetekkel és minden szja-bevallással kapcsolatos kérdésben a megszokottnál hosszabb nyitvatartási időben segítenek a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Miskolcon kívüli ügyfélszolgálatai. Az ügyfélszolgálati kirendeltségek nyitvatartása 2019. március 18-19-én az alábbiak szerint alakul: Ügyfélszolgálat Szerencs 8.00 - 15.00 15.00 - 16.00 A kormányablakokban működő NAV ügyfélszolgálatok 2019. március 19-i ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint alakul: Ügyfélszolgálat 2019.03.19. kedd Tokaj 8.00 - 14.00 (Fotó: illusztráció)

A HŐSÖKRE EMLÉKEZTEK BEKECSEN

Ünnepi műsorral tisztelegtek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt március 14-én, Bekecsen. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a résztvevőket Bekecs polgármestere, Bodnár László üdvözölte, aki a magyar szabadság fontosságát és az összefogást emelte ki. Kifejtette, ez egy különleges nap, három szín és három érzés, amelyet annak idején a márciusi ifjak viseltek és éreztek.

Bővebben: A HŐSÖKRE EMLÉKEZTEK BEKECSEN

BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS TARCALON

Kokárdával a szívük felett foglaltak helyet a tarcali Hatputtonyos Borfaluban március 14-én a megemlékezők, azért, hogy fejet hajtsanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Györgyné Újvári Mária, művelésszervező üdvözölte a településen élőket, majd Butta László, a község polgármestere emlékezett vissza a márciusi ifjak tiszteletreméltó tetteire. Thomka Tamás, irattáros hadszíntérkutató előadást tartott a tarcali csatáról. A Kikelet Napköziotthonos Óvoda, a Klapka György Általános Iskola és a Hagyományőrző Népdalkör adott elő közös zenés műsort.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 77

Yesterday 289

Week 2451

Month 6538

All 855080

Currently are 58 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions