KILENC MILLIÓ FORINTOS ÁFACSALÁS SZÓJADARÁVAL
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. június 29. péntek, 09:13
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és közokirathamisítás miatt indult eljárás. A gyanú szerint a férfi egy olyan cég ügyvezetője volt, amely 2017-ben árcsökkentéssel szerzett be szójadarát, majd a belföldi értékesítéséből származó ÁFA fizetési kötelezettségét pedig fiktív számlák befogadásával csökkentette. Azzal, hogy számlák nem valós gazdasági eseményekről lettek kiállítva, a gyanúsított által vezetett cég azok ÁFA tartalmával jogosulatlanul csökkentette fizetendő adóját.
ADTÁK-VETTÉK A MŰANYAGOT
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. június 28. csütörtök, 09:37
Mintegy kétszázmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek egy műanyagipari cég vezetői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók. A műanyag granulátumot egy magyar üzemnek gyártották, azonban az eladó és a vevő közé számlázási láncolatot építettek ki. Mielőtt az áru a vevőhöz került volna, papíron eladták szlovák cégeknek, azok pedig továbbadták magyar társaságoknak.
TESZTRENDSZEREN A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL ONLINE SZÁMLÁZÓJA
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. június 27. szerda, 08:01
A kötelező számla-adatszolgáltatást segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal július 1-jétől elérhető, ingyenesen használható számlázó programja, az Online Számlázó. A javarészt kisvállalkozások számára hasznos programot azért hozták létre, hogy megkönnyítse az új szabályok betartását.
Bővebben: TESZTRENDSZEREN A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL ONLINE SZÁMLÁZÓJA
KORLÁTLAN VONATOZÁS VAKÁCIÓ BÉRLETTEL
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. június 27. szerda, 07:53
Idén is népszerűek a MÁV-START Vakáció bérletei. A szeptember végéig érvényes, kilencven napos bérlet július elsejéig megvásárolható, amely elsősorban a fiataloknak szól. A fesztiváljáróknak, a rendszeresen túrázóknak, kirándulóknak, a nyári munkát vállaló, ingázó diákmunkásoknak, a Balaton-látogatóknak, a köz- vagy felsőoktatásban résztvevő, érvényes magyar vagy nemzetközi, nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak illetve hallgatóknak.
HATÓSÁGOK KÉPVISELŐI BUDAPESTEN
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2018. június 27. szerda, 07:27
Hamisítás elleni hatóságok képviselői találkoznak az Europol második alkalommal megrendezett „Szellemi Tulajdon Elleni Bűncselekmények” című konferenciáján, Budapesten. Az ilyen jellegű bűncselekmények komoly veszélyt jelentenek az Európai Unió polgárainak egészségére és biztonságára, valamint a környezetre is. Az Europol, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az Underwriters Laboratories-zal és a Nemzetközi Hamisítás Elleni Koalícióval közösen rendezi meg éves konferenciáját június 26-án és 27-én, Budapesten.
További cikkeink...
- JUBILEUMI TRIATLON NAGYHÉT ELŐTT
- BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSOK HATÁROK NÉLKÜL
- SZENTIVÁN ÉJJELE TARCALON
- KULTURÁLIS MÚLTIDÉZÉS MEGYASZÓN
- MŰVÉSZETEK TALÁLKOZÁSA TARCALON
- GYÉMÁNTDIPLOMA A PEDAGÓGUSNAK
- TEXTILSZOBROK KIÁLLÍTÁSA SEMMELWEIS EMLÉKÉRE
- SZÁGULDÓ FOGATOK MEZŐZOMBORON
- VÉGET ÉRT EGY KORSZAK
- KAPUSOK ABAÚJSZÁNTÓN
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 183
Yesterday 331
Week 1166
Month 7461
All 695292
Currently are 185 guests and no members online