Vivid - VirtueMart Template

RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEKET VEZETETT BE A MAGYAR KÖZÚT

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt hetekben számos megelőző intézkedést vezetett be, hogy munkavállalói és partnerei egészségét megóvja a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet idején is. Újabb intézkedésként a társaság március 31-ig felfüggesztette a személyes ügyintézési lehetőséget a cég telephelyein. A közút az általa üzemeltetett tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot, illetve ügyfélforgalmat március 16-án, az esti műszakkezdettel együtt felfüggesztette. Az országos és megyei telephelyén is korlátozza a cég a személyes ügyfélforgalmat. Továbbá a társaság tulajdonába tartozó kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot határozatlan időre szintén bezárták. A jövőben is valamennyi ügytípusban lesz mód online ügyintézésre. A Magyar Közút mérnökségi szakemberei már közel két hete elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC épületek, berendezések és utcabútorok további fertőtlenítését is ellátják. E tevékenységet országosan összesen 140 pihenőhelyen végzik, a cég munka- és tűzvédelmi szabályzatával összhangban előírt védőöltözetben. A dolgozók egészségének megőrzése érdekében, megelőző intézkedésként mindazon munkavállalókat, akik home office-ban is foglalkoztathatók, azokat otthoni munkavégzésre irányították át. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet idején is folyamatosan el tudja látni az országos közúthálózaton a szükséges beavatkozásokat. A társaság a munkavállalói számára szükséges védőfelszerelések biztosításáról és utánpótlásáról is folyamatosan gondoskodik.

OTTHONI EDZÉS KARANTÉN IDEJÉN

Nem csak az élsportolóknak, hanem a mozogni szeretőknek is nagyon hiányozhat a karantén idején a sport, az egyesületek nem tartanak edzéseket, az edzőtermek sorra zárnak be. Szerencsére az élt nem állt meg, sok otthon végezhető tippet találhatunk ha a négy fal között rekedtünk, otthoni gyakorlatok elvégésében, sőt, élőben, online streamelt edzéseket tartanak. Bukovenszki Gábor, személyi edző videóhívásban mondja el tanácsait azoknak, akik a karantén idején is szeretnének egészségesek maradni és testüket is karban tartani. A szakember felhívja a figyelmet a zöldség, fehérje és gyümölcs, valamint vitaminfogyasztásra. Javasolja általános multivitamin, magnézium, C-vitamin, Calcium és Magnézium és D3 vitamin szedését, az immunrendszer erősítésére.

ÖNKÉNTESEKET TOBOROZNAK SZERENCSEN

A koronavírus az egyszerű hétköznapokat is átírja, az emberek online nézik a szentmisét, tömegek dolgoznak otthonról, barátok virtuális térben találkoznak egymással. A járvány különleges időszakot hozott, amelyben a társadalmi szolidaritás és az összefogás, valamint az online megoldások fontosabbak lettek, mint valaha. Szerencs Város Önkormányzata a veszélyhelyzet idejére önkéntes hálózatot szervez, hogy a járványveszély miatt legveszélyeztetettebb idősek és betegek közül senki se maradjon ellátás és segítség nélkül. Felelősséget érezve a nagyszülők és az idős szülők iránt, számítanak mindenki segítségére, aki vállalja az önkéntes munkát, illetve térítésmentesen felajánlja szolgáltatását, ezzel is segítve a karitatív összefogást.

KÖZTERÜLETEKET FERTŐTLENÍTENEK

Balassagyarmaton egészségügyi célokra ajánlották fel szálláshelyeiket a szolgáltatók. A nyíregyházi önkormányzat négyszáz tisztítószereket tartalmazó csomagot adott át a Nyíregyházi Család-, és Gyermekjóléti Központ családgondozó munkatársainak. A fertőtlenítő szereket, mosogatószert és kézmosó szappant tartalmazó csomagokat a megyeszékhely szegregált területein élő családok kapják. Békés megyében, Gyulán a városi közüzemi nonprofit Kft. rendszeresen fertőtleníti a közterületi utcabútorokat, padokat, biciklitárolókat, utcai szemeteseket és környéküket. Kardoskúton ózongenerátorokat szereltek fel az óvodában, a háziorvosi rendelő várótermében és az önkormányzat folyósóján. A Dél-Békés Mentőcsoport önkéntesei szétosztottak 24 ezer liter virucid hatású fertőtlenítőszert a dél-békési térség egészségügyi intézményeiben, önkormányzatainál, egyházainál, hivatalaiban. Zalában Nagykanizsa polgármestere, Balogh László arra kérte a városi tulajdonban lévő Netta-Pannónia Kft. ügyvezetőjét, hogy nagy mennyiségű fertőtlenítőszerrel készüljenek fel a járdák, utak, buszmegállók, köztéri padok, játszóterek és szemetes konténerek tisztítására. A Pest megyei Pécelen buszmegállókat fertőtlenítenek, Isaszegen megkezdték a város forgalmasabb közterületeit. Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán és Ácson a forgalmas közterületeken, üzletek, intézmények, hulladékszigetek és buszmegállók előtt, a parkolókban, a vasútállomáson szintén vegyszerrel fertőtlenítenek. A T-Busz minden éjjel fertőtleníti a buszokat, a jegy- és bérletautomatákat. Kisbér önkormányzata személyenként két mosható szájmaszkot ad a lakosoknak. A város önkéntes varrónői és a szakképző iskola tanárai naponta több száz maszkot készítenek. Elsőként azokat látták el a védőeszközzel, akik óvodákban, konyhán, egészségügyi intézményekben dolgoznak. Miskolcon ugyancsak maszkokat oszt az önkormányzat. A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) azon munkatársai kapnak a védőfelszerelésből, akik az idősgondozás során közvetlen kapcsolatba kerülnek idős betegekkel, de az ügyeletes óvodák és bölcsődék, valamint a házi- és gyermekorvosi rendelők részére is osztanak maszkot. Nógrád megyében Balassagyarmat összes szálláshely-szolgáltatója - a kollégium, a panziók, az evangélikus vendégház - önként felajánlotta szobáit az esetlegesen szükségessé váló egészségügyi és egyéb közfeladatot ellátó dolgozók elszállásolására. A Nógrád megyei város egészségügyi célokra használhatja a Palóc Farkasok labdarúgó utánpótlás sportegyesület Kövi Pál Sportcentrum ingatlanát is. A létesítményben épül ki a kórházat ellátó mentőszolgálat fertőtlenítő telephelye, illetve áprilistól a véradóállomás is állandó véradóhelyet létesít az épületben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 17 kollégiumi épületének összesen több mint ötezer kollégistája közül csaknem 4500-an költöztek ki, vagy kerültek át másik épületbe. Az online kurzusok megkezdése óta eltelt rövid idő tapasztalatai szerint a használatban lévő kollégiumokban megfelelő az internetellátás, így a távolléti oktatás zavartalanul folyik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elektronikus felületein elérhetővé tette a szájmaszkok előállításához szükséges információkat, a szabásmintát és a leírást bárki letöltheti, és felhasználhatja.

ÚJABB FESZTIVÁLT ÉS BEMUTATÓT HALASZTANAK EL

A Miskolci Nemzeti Színház a járványügyi helyzetre való tekintettel a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amelyet április 21. és 25. között rendeztek volna meg, bizonytalan ideig elhalasztják. Amennyiben az egészségügyi helyzet megengedi, a szervezők még ebben az évben szeretnék megtartani a fesztivált. A már megváltott jegyekkel kapcsolatban és az új időpontról a későbbiekben adnak tájékoztatást a rendezők. Elhalasztják Puccini Turandot című operájának idén júliusra tervezett bemutatóját is a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadás próbái májusban kezdődtek volna, ami a jelenlegi helyzet alapján nem lehetséges. A szervezők szerint a premiert jövő nyárra, 2021. július 14-re halasztják. A jegyek beválthatók a jövő évi időpontokra. A komplett rendezői és produkciós gárda, így Thaddeus Strassberger rendező, Paul Tate dePoo díszlettervező, valamint Giuseppe Palella jelmeztervező is vállalták a következő évre eltolt előadás megvalósítását. A csapat már tavaly októberben megkezdte az előkészítő munkálatokat, most videokonferencián zajlik az egyeztetés. A Tavaszköszöntő című természetismereti vetélkedő idén sem marad el, azonban online rendezik meg, és alkalmazkodik a digitális oktatáshoz. "Ezúttal nem csapatok jelentkezését várjuk, hanem egyénileg lehet csatlakozni hétről hétre. A tanulók a feladatok megoldásával bővíthetik természetismereti tudásukat. Nemcsak 5-8. osztályos gyerekek, hanem a szüleik segítségével alsósok is megoldhatják a feladványokat. A KNPI több mint húsz éve minden évben meghirdeti 5-8. osztályos tanulóknak a természetismereti versenyt. A szervezők mostantól a feladatlapokat a nemzeti park honlapján, a www.knp.hu oldalon teszik elérhetővé, az első kérdéssort március 26-án. Azok között, akik a 10 hét alatt a legtöbb feladatlapot beküldik, a KNPI egy évre szóló családi belépőket és nyereményeket fog kisorsolni, melyek az igazgatóság szakvezetéses túráin való ingyenes részvételre jogosítanak fel.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 25

Yesterday 835

Week 860

Month 25560

All 1038406

Currently are 226 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions