Vivid - VirtueMart Template

ISKOLAPADBAN A BOCSKAISTÁK

Véget ért a nyári szünet és elkezdődött az iskola. Újabb tanév indult augusztus 31-én, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. Az iskola aulájában gyülekező diákokat Gál András igazgató köszöntötte, aki elmondta milyen lehetőségek előtt is állnak azok a tanulók, akik az iskola padjait koptatják.

Bővebben: ISKOLAPADBAN A BOCSKAISTÁK

BAJBA JUTOTT SIKLÓERNYŐS

A sátoraljaújhelyi, Magas-hegyen található felszálló helyről startolt el siklóernyőjével egy férfi szeptember 29-én, aki a város melletti üdülőterületen egy fenyőfa lombkoronáján akadt fent. A szemtanúk bejelentését követően a rendőrök és a helyi katasztrófavédelem egységei azonnal a helyszínre érkeztek, ahol a majdnem húsz méter magasságban lévő férfit előbb biztonságosan rögzítették a fához. Ezt követően a helyi kalandpark alpinistái a sportolót épségben hozták le a magasból. A bajba jutott siklóernyős elmondta, hogy légörvénybe került, amelynek következtében az ernyő összecsukódott, irányíthatatlanná vált és ezért zuhant a fára.

NAGY ÖSSZEGŰ KÉSZPÉNZZEL AZ EU-BAN

A nemzetközi utazások alkalmával több szabályra is figyelni kell. Az egyik ahhoz kapcsolódik, amikor valaki nagy összegű készpénzzel utazik az EU-ba, vagy hagyja el annak területét. Ha ez az összeg, akármilyen pénznemben eléri a 10 ezer eurót, akkor írásban kell bejelentést tenni a NAV-nál. A bejelentési kötelezettség szempontjából a forgalomban lévő bankjegyeken és pénzérméken kívül készpénznek minősül a bemutatóra szóló, átruházható értékpapír is, például az utazási csekk, a váltó, a fizetési megbízás, a kötvény, a részvény. A bejelentés elmulasztása, vagy valótlan tartalmú megtétele a birtokban tartott pénzösszeg 10, 40, vagy 60 százalékáig terjedő bírságot eredményezhet.(Fotó: Illusztráció)

NAGY VOLT AZ ÉRDEKLŐDÉS A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK IRÁNT

A Miskolci Törvényszék a Nyitott bíróság program keretén belül idén először képviseltette magát az augusztus 25. és 26. között megrendezett XI. Országos Csokoládéfesztiválon. Kérdésekkel, kvízekkel, izgalmas feladványokkal, és perszimulációval vártak minden igazságszolgáltatás iránt érdeklődő látogatót a törvényszék dolgozói a kiállítósátrukban. A résztvevők a feladatokon keresztül játékos formában ismerkedhettek meg a magyar igazságszolgáltatással: a jogrendszerrel, polgári és büntető jogi alapfogalmakkal, a felelőtlen internethasználat következményeivel, miközben a gyerekek jogi témájú kifestőket színezhettek. A vállalkozó kedvű játékosok aktivitásukért, és természetesen a helyes megoldásokért cserébe jutalomban részesültek, akik különböző ajándékok közül választhattak. Az iskoláskorúak a nyereményeken kívül a Miskolci Törvényszék „Igazságszolgáltatás egyszerűen” kiadványsorozat egy-egy példányát vihették haza. A fesztivál ideje alatt több, mint ezer fő vett részt a bírósági sátor programjain, amelyekre a fiatalokon túl olyan családok is kíváncsiak voltak, akik az igazságszolgáltatás iránt érdeklődnek.

ECSTASYT ÉS MARIHUÁNÁT REJTETT AZ AUTÓ

A Miskolci Járásbíróság szeptember 27-ig elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, akik az autójukba kábítószert rejtettek. Az egyik miskolci autópálya lehajtónál augusztus 24-én délután a gyanúsítottakkal szembeni rendőri intézkedés során a két első ülés közötti zárható könyöklő részből harmincegy darab ecstasy tabletta és százhúsz gramm zöld növényi anyag került elő. Az elsőrendű gyanúsítottal szemben felmerült annak a gyanúja, hogy már korábban is adott el Miskolcon marihuánát, aki tettéért hét és fél év, míg a másodrendű vádlott öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.( Fotó: Illusztráció)

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 337

Yesterday 973

Week 4704

Month 13690

All 672801

Currently are 128 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions