Vivid - VirtueMart Template

MÉRSÉKLŐDIK A NEM FIZETŐ UTASOK SZÁMA

Míg 2016-ban negyvenöt ezer, addig 2017-ben harminchat ezer, idén október 31-ig pedig huszonhét ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során. Az idei esztendő januárja és októbere között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a kétszáznyolcvan millió forintot. A vasúttársaság a jegy nélküli utazás ellen bevezetett intézkedéseinek köszönhetően nőtt a menetjegyvásárlók száma, amely fokozatosan szorítja vissza a nem fizető utasok számát.

Bővebben: MÉRSÉKLŐDIK A NEM FIZETŐ UTASOK SZÁMA

A TERMÉSZET EREJE TARCALON

Erdők, mezők címmel nyílt időszakos kiállítás Zsadányi Zsolt akvarell festőművész alkotásaiból november 27-én, Tarcalon. A Hatputtonyos Borfalu Galériájában, Györgyné Újvári Mária fogadta a kedves megjelenteket, aki örömét fejezte ki a tárlat kapcsán. Zsadányi Zsolt festőművész az akvarell sokszínűségébe valamint nehézségeibe vezette be az egybegyűlteket, majd rövid betekintést adott művei világába.

Bővebben: A TERMÉSZET EREJE TARCALON

ÚJ ESZKÖZ A GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Koraszülött és Újszülött Patológiai Osztálya újabb eszközzel, egy újszülött melegítő rendszerrel gyarapodott november 26-án, az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület gyűjtése jóvoltából. A rendezvényen Nagy István elnök adta át a babamelegítő ágyat Dr. Szűcs Ildikónak, a Koraszülött és Újszülött Patológiai Osztály osztályvezető főorvosának. A rendszer a Kanmed Baby Warmer és a Kanmed Baby Bed készülékekből áll.

Bővebben: ÚJ ESZKÖZ A GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN

SZABADSÁGVESZTÉS A TÁMADÓKNAK

A Miskolci Törvényszék november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket. Az elsőfokú bíróság hirdetménye alapján 2017 novemberében, Mezőkövesden az esti órákban ketten intézkedtek az ittas állapotban lévő II. rendű elkövetővel szemben, akit nevezzünk Gézának. Az eljárás közben Géza és testvérei a szintén ittas I. rendű vádlott, nevezzük Gergőnek, és III. rendű vádlottak, nevezzük Gábornak az intézkedő rendőröket trágár módon szidalmazni kezdték, kiabáltak velük, próbálták megütni, ruhájuknál fogva rángatni őket. A rendőrök ekkor könnygázszóró sprayt alkalmaztak, amellyel átmenetileg sikerült megfékezni az erőszakos vádlottakat.

Bővebben: SZABADSÁGVESZTÉS A TÁMADÓKNAK

ELISMERÉSEK MISKOLCON

A Miskolci Nemzeti színház színésze, Simon Zoltán is a között az öt fiatal művész között tudhatja magát, akik Junior Prima Díjat vehettek át Színház és Filmművészet kategóriában. A rangos elismeréssel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti művészeket tüntetik ki. Simon Zoltán idén Vodafone Ösztöndíjban is részesült, akit legközelebb a „Jóembert keresünk” című zenés példázatban láthat a közönség december 7-én.

Bővebben: ELISMERÉSEK MISKOLCON

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 109

Yesterday 548

Week 5024

Month 14010

All 673121

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions