Vivid - VirtueMart Template

TETEJÉRE BORULT A FOCUS

Közlekedési baleset történt augusztus 13-án, a Monok és Bekecs közötti útszakaszon. Az elsődleges információk szerint egy Ford Focus típusú személyautó haladt Monok irányából Bekecs felé, akinek sofőrje elvesztette uralmát gépjárműve felett egy jobbra ívelésű kanyarban, amikor is ráhajtott a hirtelen lezúduló esővíz által keletkezett vízátfolyásra.

Bővebben: TETEJÉRE BORULT A FOCUS

HANGZATOS DALLAMOK BEKECSEN

Koncerttel várták a komolyzene kedvelőit augusztus 13-án, Bekecsen. A Zempléni Fesztivál keretein belül az Új Harmónia Fúvósegyüttes érkezett a bekecsi katolikus templomba, ahol különféle hangszereken játszottak az előadók.

Bővebben: HANGZATOS DALLAMOK BEKECSEN

KIVÁLÓ HELYZETFELISMERÉS

Vezérigazgatói elismerésben részesíti a MÁV Start Zrt. vasúttársaság Berta Balázs Attila mozdonyvezetőt és Kovács Imre forgalmi vonalirányítót, akik augusztus 9-én, Hort-Csány állomásnál gyors helyzetfelismerésükkel megelőztek egy vonatbalesetet. A miskolci mozdonyvezetőnek augusztus 12-én adta át a dicséretet Kerékgyártó József, a MÁV vezérigazgatója. A Hort-Csány állomásról lassan, 15 km/h-s sebességgel haladt ki a Nyíregyházára tartó Rózsa InterCity. A mozdonyvezető észlelte, hogy a váltó – eddig tisztázatlan okból – helytelen irányba áll, és erről nem kapott előzetes írásbeli értesítést. A vonalirányítóval egyeztetve megállította a vonatot. Az ellenkező irányból érkező Borsod InterCity vonat mozdonyvezetőjét még mintegy két kilométerre az állomástól értesítette az irányító arról, hogy lassítson le 30 km/h-ra és az utasok átszállása érdekében haladjon el Hort-Csány állomás közelébe. A két vonatot kontrollált körülmények között, kétszáz méterre állították meg egymástól. Az InterCity-ken kétszázhetvenöt ember utazott péntek délután, akiket a Katasztrófavédelem segítségével pótlóbuszokra szállítottak át. A balesetben személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.

ÖNFELEDT SZÓRAKOZÁS BEKECSEN

Ismét nyári tábornak ad helyet a Bányai Lovasiskola augusztus 12-e és 16-a között Bekecsen. A pályázaton megvalósult ötnapos programsorozat keretein belül huszonnyolc diák élvezi a szünidő örömeit.

Bővebben: ÖNFELEDT SZÓRAKOZÁS BEKECSEN

HÁROMSZÁZ MOBILTELEFONNAL A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT

A Miskolci Törvényszék együttműködési megállapodást írt alá június 6-án a Miskolci Állatkert és Kultúrparkot üzemeltető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-vel. A közös munka első jelentősebb lépéseként a miskolci törvényszék összefogva az állatpark „Passzold vissza tesó!” környezetvédelmi kampányával önálló kezdeményezést tett a használaton kívüli mobiltelefonok összegyűjtésére és újrahasznosítására.

Bővebben: HÁROMSZÁZ MOBILTELEFONNAL A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 333

Yesterday 586

Week 2704

Month 8371

All 682373

Currently are 52 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions