Vivid - VirtueMart Template

Verekedéssel akarták rendezni a köztük lévő konfliktust

Az egyik vádlott a megbeszélt időpontban nem jelent meg a kiválasztott helyszínen, ezért társa is hazament. Rövid idő elteltével azonban észrevette, hogy haragosa megjelent a ház előtt. Kiment az utcára, ahol verekedni kezdtek, amely során egyikük a földre került, mire ellenfele a mellkasára ült és így ütötte tovább. Az eseményeknek egy járókelő vetett véget, aki szétválasztotta a vádlottakat. A Kazincbarcikai Járásbíróság a vádlottakkal szemben garázdaság vétsége miatt személyenként 100.000 forint pénzbüntetést szabott ki. Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlottak büntetlen előéletűek. A végzés végleges.

Változások a Széchenyi Kártya Programban

Kibővült és módosult a kedvezményes Széchenyi Kártya Program keretében adható hitelek feltételrendszere. Az új hitelek célja továbbra is a válság hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro-, kis- és középvállalatok forráshoz juttatása. A vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadásának finanszírozására fordítható, szabad felhasználású folyószámlahitel, átmeneti likviditási problémák áthidalására, ingatlanfedezet nélkül. Maximum 100 millió forint igényelhető és fix évi 0,1% nettó kamat mellett érhető el a vállalkozások számára.
forrás: boon.hu

Elfogták az életveszélyt okozó testi sértés gyanúsítottját

Életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 32 éves tarcali lakossal szemben. A gyanúsított férfi ismerősével szólalkozott össze közös italozás során április 23-án 18 óra előtt egy tarcali családi házban. Az elkövető egy késsel megvágta, és megszúrta vitapartnerét, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A nyomozók a bejelentést követően a férfit előállították, és később gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették.
forrás: police.hu

Hamis ruhák a raktérben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közúti ellenőrzésen több mint 1100 hamis ruházati terméket találtak egy teherautóban. A szakértő előzetes véleménye alapján a termékek hamisítványok, amelyek forgalomba hozatalát a védjegyjogosultak nem engedélyezték. A pénzügyőrök az árut lefoglalták és feljelentést tettek. A jogtulajdonosoknak okozott vagyoni hátrány eléri a 33 millió forintot.

Népviselet napja Taktabájon

Hazánkban 2015-től egy új világnap színesíti az amúgy is színpompás palettát: április 24. a Magyar Népviselet napja. Ezen a napon a világ bármely táján élő magyarok népviseletbe öltözhetnek. Taktabájon a jeles napnak nem ezt a fajta ünneplését választották, hanem egy szabadtéri kiállítást szerveztek. A korábbi években a szépen felújított és tavaly korhű használati tárgyakkal, bútorokkal berendezett tájház kerítését Kupeczné, Erzsike ötlete alapján vőfélykendővel és falvédőkkel díszítették fel. A vírushelyzet miatt nem látogathatók a múzeumok és a tájházak, ezért kerültek az épület elé a hímzett tárgyak, így, aki szeretné megnézni a rögtönzött kiállítást bármikor megteheti. A falvédőkön olvasható humoros idézetek, szólások a régi paraszti kor hagyományait idézik meg, a vőfélykendők pedig a falusi lakodalmak hangulatát.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 449

Yesterday 1399

Week 3354

Month 8800

All 991120

Currently are 78 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions