Vivid - VirtueMart Template

LOPOTT KERÉKPÁRRAL MENT BICIKLIT LOPNI

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 47 éves bánszállási férfival szemben. A gyanúsított 2023. január 31-én Ózdon ellopott egy lezáratlan kerékpárt, amivel hazafelé indult. A férfi útközben Serényfalván egy bolt elé letámasztott, szintén lezáratlan biciklit tulajdonított el, miközben a másikat a helyszínen hagyta.

Bővebben: LOPOTT KERÉKPÁRRAL MENT BICIKLIT LOPNI

A SZÓRAKOZÁSÉ LESZ A FŐSZEREP

Sajtótájékoztatót tartottak Miskolcon február 6-án a Kocsonyafesztiválról, amit az idén március 3-a és 5-e között rendeznek a megyeszékhelyen. Veres Pál, a város polgármestere kiemelte, hogy másodszorra fogja újra indítani a nagyszabású programot. Először 2020-ban jogvitákat követően néhány éves száműzetésből kellett visszahozni a rendezvényt, most pedig a Covid után újra kell éleszteni a fesztivált – hangsúlyozta a város vezetője.

Bővebben: A SZÓRAKOZÁSÉ LESZ A FŐSZEREP

A DIÁKOKRÓL SZÓLT AZ ESTE

Diákbált rendeztek Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban február 3-án. A résztvevőket Gaszperné Tilman Edina igazgató üdvözölte, aki örömét fejezte ki, hogy most nem iskolatáskákkal érkeztek a tanulók a rendezvényre, hanem csillogó szemekkel és mosolyogva.

Bővebben: A DIÁKOKRÓL SZÓLT AZ ESTE

CSENDES GYERTYAGYÚJTÁSSAL EMLÉKEZTEK

Az 1945-ben Szerencsről és térségéből málenkij robotra elhurcolt civil áldozatok emlékére csendes gyertyagyújtással emlékeztek meg Szerencsen, a vasútállomáson lévő emlékműnél február 3-án.

Bővebben: CSENDES GYERTYAGYÚJTÁSSAL EMLÉKEZTEK

VIDÁM GYEREKEK A BOLYAI FARSANGON

Farsangot rendezett a Bolyai János Katolikus Általános Iskola Szerencsen, a Kulcsár Anita Városi Sportcsarnokban február 3-án. A rendezvényen ezúttal az alsó tagozatos gyermekek vettek részt. Az első és második osztályos kisdiákok egyénileg öltöztek be az általuk választott jelmezbe. Az idén a gyerekek közül többen Sonic a sündisznó alakját öltötték magukra, de a lányok körében Elza hercegnő volt a népszerű, aki a Jégvarázs című mesében szerepelt.

Bővebben: VIDÁM GYEREKEK A BOLYAI FARSANGON

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 567

Yesterday 2338

Week 13249

Month 24625

All 1189546

Currently are 228 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions