Vivid - VirtueMart Template

ÉLETET MENTETT A GYORS REAKCIÓ

Még szerencse, hogy valaki látta, hogy egy nő a Bodrogba ugrik, így a rendőrök azonnal intézkedni tudtak, és meg tudták menteni. Egy férfi telefonált szeptember 23-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központjába, hogy látta, amint egy nő beugrott a Bodrog folyóba. A Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínre érkeztek és azonnal megkezdték a szükséges intézkedéseket. A helyzetet gyorsan felmérték, majd értesítették egy közeli szórakozóhely tulajdonosát, akinek van motorcsónakja.

Bővebben: ÉLETET MENTETT A GYORS REAKCIÓ

AZ AGYUKAT TARTJÁK KARBAN

Országos Rejtvényfejtő versenyt rendeztek Szerencsen az elmúlt hét végén. Ismét nagy népszerűségnek örvendett a program, hiszen a két nap alatt több mint 260 fő érkezett az eseményre. Éves szinten 10-16 megmérettetést szoktak rendezni országszerte. A vállalkozó kedvű jelentkezők különböző kategóriákban indultak a megmérettetésen: kezdő, haladó mesterjelölt és mester, amelyekre a csapatversenyre nevezőkre is várták, ahol négyen küzdhettek közösen a győzelemért.

Bővebben: AZ AGYUKAT TARTJÁK KARBAN

ÖTEZER VENDÉG A KEREKDOMBON

Koncertekkel, biciklis-, gyalogos- és evezős- túrákkal, helytörténeti sétákkal, pincemustrákkal, borkóstolókkal, színházzal és irodalommal telt a szeptember 17-ei hétvége Tállyán, a hetedik Kerekdomb Fesztiválon. A fesztiválozóknak az eső sem szegte kedvét, ötezernél is többen látogattak el Európa mértani középpontjára.


SZÜRETI FELVONULÁS GESZTELYEN

Lovasfogatok vonultak, nép viseletbe öltözött fiúk- és lányok jókedvűen ropták a táncot szeptember 17-én Gesztelyen megtartott szüreti felvonuláson, ahol a legkisebbek, az óvodások is bemutatták az alkalomra betanított műsorukat az utcai közönségnek.


FOLYTATÓDHAT AZ ÚTÉPÍTÉS

Szerencsen a Rákóczi út alsó szakaszának felújításánál tapasztalt késlekedés valamennyi szerencsi és arra közlekedő számára bosszúságot okozott az elmúlt négy hétben, hiszen ezidő alatt a területen nem történt érdemi munkavégzés. Miután a város polgármesterének sikerült asztal köré ültetni az érintetteket, így a közvetítői szerepének köszönhetően szeptember 26-án kezdődhet, majd a hónap végére befejeződhet az aszfaltozás.


Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 58

Yesterday 265

Week 323

Month 2096

All 689927

Currently are 50 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions