Vivid - VirtueMart Template

KÖZÖSEN KÉSZÜLTEK A HÚSVÉTRA MEZŐZOMBORON

Egy vidám, családi, ünnepváró programon vehettek részt Mezőzomboron március 28-án a Közösségi Házban. A Kapocs Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésével idén először valósulhatott meg ez a közösségi esemény, amelyen a település minden tagját szívesen látták különböző ünnepváró programokkal. A nap folyamán számos jó hangulatú, szórakoztató programon vehettek részt a kicsik és idősebbek egyaránt.

Bővebben: KÖZÖSEN KÉSZÜLTEK A HÚSVÉTRA MEZŐZOMBORON

JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS ZOJÁÉRT

A Supersum Közhasznú Alapítvány, Szerencs Város Önkormányzata és a katasztrófavédelem jótékonysági futást szervez Szerencsen április 21-én, amellyel Hegedűs Zoja gyógyulását támogathatják a résztvevők. Zoja 2023 júliusában született a terhesség 28. hetében koraszülöttként, szívtumorral és egy ritka genetikai betegséggel, a sclerosis tuberosa-val. Születése után az első kilenc hetet kórházban töltötték, azóta pedig számos vizsgálaton és kezelésen vett már részt.

Bővebben: JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS ZOJÁÉRT

MEGKEZDŐDIK MISKOLCON A 3-AS FŐÚT FELETTI HARSÁNYI FELÜLJÁRÓ ÁTÉPÍTÉSE

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában április 5-e, péntektől elkezdődnek a korábban baleset miatt súlyosan megrongálódott 3-as főút feletti Harsányi felüljáró átépítési munkálatai Miskolc déli határában. A hétvégén emiatt új forgalmi rend lép életbe a térségben. A felüljáró átépítése csak az érintett utak kapacitáscsökkenésével valósítható meg, ezért a csomópont környezetében torlódásokra és a menetidő jelentős növekedésére kell számítania a közlekedőknek. A várhatóan szeptemberig tartó munkálatok idejére a társaság a közlekedők megértését és türelmét kéri, az átépítést az ő érdekükben végzik el.

Bővebben: MEGKEZDŐDIK MISKOLCON A 3-AS FŐÚT FELETTI HARSÁNYI FELÜLJÁRÓ ÁTÉPÍTÉSE

TIZENKILENC MILLIÓ FORINTTAL GAZDAGODOTT AZ ONLINE CSALÓ

Csalás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves tuzséri férfival szemben. Az elkövető 2023. augusztus 16-án kicsalt egy Miskolcon lakó sértettől közel 19 millió forintot. Az álbankár telefonon kereste meg áldozatát, és közölte, hogy gyanús műveletet észleltek a számláján, de közösen meg tudják akadályozni, hogy kár érje.

Bővebben: TIZENKILENC MILLIÓ FORINTTAL GAZDAGODOTT AZ ONLINE CSALÓ

VENDÉGSZURKOLÓKRA TÁMADTAK – BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTÁK ŐKET

A Miskolci Járásbíróság kényszerintézkedést rendelt el három férfival szemben, akiket közösség tagja elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. A nyomozás adatai szerint a három gyanúsított és legalább 50-100 fő közötti tömegből álló csoportosulásuk 2024. február 24. napján 17 óra után a miskolci DVTK Stadionban megrendezett DVTK - Fehérvár FC NB1-es labdarúgó mérkőzés lefújását követően előre kitervelten, a rendőrök által kísért, gépjárműveikkel konvojban távozó vendégszurkolók felé támadólag indultak meg.

Bővebben: VENDÉGSZURKOLÓKRA TÁMADTAK – BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTÁK ŐKET

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 46

Yesterday 388

Week 2876

Month 10002

All 937457

Currently are 70 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions