Vivid - VirtueMart Template

ELSŐ KACAGÓJANCSI FIÓKA A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

A Bükki Nemzeti Parkban található Miskolci Állatkertben 2011 óta találkozhatnak a látogatók Ausztrália őshonos madarával a kookaburrával, magyar nevén a kacagójancsival. Azonban a gondozóknak idén először sikerült szaporítaniuk ezt a különleges madárfajt a szárnyas kedvelők nagy örömére.

Veress Tamás a Miskolci Állatkert gyűjteményvezetője elmondta, hogyan valósították meg ezt az akciót.

Állítása szerint, már több, mint egy évtizede tartják fenn a madárfajt az állatkertben, viszont eddig szaporulat nem volt. Már korábban is volt próbálkozás, hogy párba állítsák őket. Ennek ellenére csak tavaly sikerült beszerezni egy olyan fiatal hímet Csehországból, a Brnoi Állatkertből, amellyel a náluk élő tojó végre szaporodni tudott. Veress Tamás szólt arról is, hogy a látogatók kifejezetten szeretik a kookaburrákat, amikor a jellegzetes kacagó hangjukat adják.

Bővebben: ELSŐ KACAGÓJANCSI FIÓKA A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A KATOLIKUS ÓVODA INDULÁSÁRÓL

Szülői értekezletet tartottak a Bolyai János Katolikus Általános Iskola aulájában július 24-én. Arról tájékoztatták a szülőket, és az érdeklődőket, hogy szeptemberben megnyílik a Bocskai István Katolikus Gimnázium Technikum és Óvoda, amelynek működéséről részletes bemutatóval készültek. Gaszperné Tilman Edina a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum igazgatója és Tarnóczi Erzsébet az óvoda leendő vezetője mutatták be a létesítmény működésének tárgyi és személyi feltételeit, pedagógiai módszertanát, valamint jövőbeli elképzeléseiket.

Bővebben: SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A KATOLIKUS ÓVODA INDULÁSÁRÓL

Lillafüreden járt Curtis, nem is akármilyen céllal

A véleményvezér rapper, Curtis új szerzeménnyel jelentkezett, mely sokaknak tartogathat meglepetéseket. Ugyanis nemcsak a dal műfaja, témája és időzítése, hanem maga Curtis rendhagyó előadásmódja miatt is váratlannak mondható.

<hr id="system-readmore" />

A “Kegyelem” egy lélekig hatoló, ízig-vérig pop felvétel lett, melyben az újpesti fenegyerek ezúttal énektehetségét csillogtatja meg. Az elmúlt hetekben elhintett teaser videók során az is kiderült, hogy egy egészen rendkívüli videóklip is forgott a gyönyörű Lillafüreden – írták a szerkesztőségünknek eljutatott sajtóközleményben. A “Kegyelem” című felvétel egy váratlan fordulatokkal teli, érzékletes metaforával megspékelt videóklip kíséretében debütált csütörtökön. A felvételeken a Hámori-tó és a Lillafüredi Palotaszálló, valamint a vízesés és környéke több látószögből is megmutatkozik. Tehát, ha kíváncsi vagy Curtis legújabb pop balladájára, érdemes megnézned a klipet!

 

A forrás ide kattintva megtekinthető.

No de mégis hol tart a börtönben elhunyt miskolci történelemtanár; Kertész Ferenc ügye?

Kertész Ferenc tragikus sorsa megrázó példája annak, hogyan válhat egy ember a rendszer hibái és az empátia hiánya miatt tragikus körülmények áldozatává. A miskolci történelemtanár, aki gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenvedett, bebörtönözték, és ítélet nélküli fogvatartása alatt meghalt egy börtönkórházban.

 

Bővebben: No de mégis hol tart a börtönben elhunyt miskolci történelemtanár; Kertész Ferenc ügye?

Bolti átverések sorozata Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ismét felbukkantak a bolti átverések történetei. A vevők kárára tévedtek a nagykereskedelmi üzletláncok, és amikor a vásárlók észrevették, a boltok nem mindig kérték elnézésüket. A blokkot mindig érdemes alaposan átnézni távozás előtt, mert a gépek gyakran a vevők kárára számolnak.

 

Bővebben: Bolti átverések sorozata Borsodban

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 374

Yesterday 653

Week 4386

Month 9832

All 992152

Currently are 208 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions